ár hosszúra nyúltak az utazók árnyékai, mire az utolsó szekér is áthaladt Edoras kapuján. A menet csak lassan tudott haladni, hisz’ nem rendelkezett mindenki saját lóval. Egy családnak legfeljebb két lova volt, egy vitte az asszonyt és a kisebb gyermekeket, a másik pedig azt a kevéske holmit, amit magukkal hoztak.

Legolas, Gimli, Tyria és Aragorn elöl lovagoltak, közvetlen Théoden mellett. Éowyn nagyrészt velük volt, néha azonban hátramaradt, hogy segítse az embereket, ha mással nem is, csak bátorító szóval.

Mikor a Nap eltűnt a Fehérhegység mögött, és félhomály borult a tájra, a király megálljt parancsolt, és az edorasiak letáboroztak az enyhén lankás tájon. A katonák tágas sátrakat állítottak fel a családok számára, ők maguk pedig kimentek a tábor szélére, hogy vigyázzák népük álmát.

Tyriáék egy kisebb sátrat kaptak, de ebben is kényelmesen elfértek. Ettek egy keveset, majd elnyúltak a takarókon. Talán éjfél felé járhatott az idő, mikor Tyria felébredt. Balján Aragorn feküdt, jobbján Legolas, és a tünde mellett Gimli, s a lány ugyan nem sokat látott, de úgy érezte, a tünde nincs mellette. Kinyújtotta a kezét, és óvatosan tapogatózott, de ujjai csak a puha takarót érték.

Halkan felkelt, nehogy felébressze barátait, majd kikecmergett a sátorból. Odakinn néhány apró tábortűz égett és szolgáltatott némi világosságot, így Tyriának nem kellett tartania attól, hogy hasra esik valamiben. Bármerre nézett, mindenhol sátrakat és kikötött lovakat látott. Tanácstalanul körbenézett, de Legolasnak a nyomát sem látta. Odament az egyik tűzhöz, amelynél egy katona és egy edorasi férfi üldögélt.

- Nem láttátok erre Legolast? – kérdezte tőlük, aztán rögtön észbekapott, hogy ők nem is tudják, ki az. – A tündét – tette hozzá a másik kettő kérdő arcát látva.

- Nagyjából egy órája jött ki a sátorból, és arra ment – mondta a katona, és balra mutatott, ahol az egymás mellé állított sátrak közt kis ösvény kanyargott.

- Köszönöm – mosolygott rájuk a lány, és elindult az ideiglenes hajlékok között.

Végül kiért a táborból, ahová már nem ért el a kis tábortüzek fénye. A felhős égen csak itt-ott bújtak elő kis időre a csillagok, hogy aztán újra eltűnjenek egy felleg mögött. Tyria hiába meresztgette a szemét a sötétben, semmi nem látott.

- Legolas! – szólongatta fojtott hangon a tündét, és tovább indult a feketeségben. – Legolas!

Ahogy kimondta a tünde nevét másodszor is, halk surrogást hallott maga előtt nem messze, és kisvártatva megérezte Legolas kezét a karján.

- Mit csinálsz itt? Miért nem alszol? – kérdezte a lánytól.

- Eddig aludtam, de hirtelen felébredtem, és te nem voltál ott – felelte, és odabújt a tündéhez, aki átölelte.

- Már akartam kérdezni, de nem ittál véletlenül a Fangornban? – tette fel kis idő múlva a kérdést Legolas.

- Ittam, de miért fontos ez? – kérdezte Tyria.

- Tudod, aki iszik a Fangorn forrásaiból, az nőni kezd – magyarázta Legolas –, és te bizony most magasabb vagy egy kicsivel, mint eddig.

- Tényleg? – Tyria ellépett a tündétől.

- Tényleg, mert eddig jó, ha az államig értél, most meg a fülemig érsz – nevetett fel halkan Legolas.

- Végre valami jó is történt! Nem hiába jöttem el erre az útra – mosolygott a lány.

Kis ideig csönd ülte meg kettejüket, csak néhány korai tücsök ciripelt a távolban.

- Tudod, már két napja akarok neked mondani valamit – szólalt meg hirtelen Legolas. – Ez már a harmadik éjszaka, hogy álmomban nem látom a többieket az erdőben.

- De hát hová tűnhettek? – kérdezte rémülten Tyria.

- Fogalmam sincs – Legolas hangjába aggodalom vegyült. – Az erdőnek azonban nincs baja. Homályos és néha ködös, de nyugalom van.

- Talán csak megzavarja az álmaidat Vasudvard közelsége és a Homály terjeszkedése, ezért nem látod őket – próbálkozott valami magyarázattal a lány.

- Reméljük, igazad van – hagyta rá a tünde.

- Gyere, pihenj egy kicsit – szólt halkan Tyria, és előrenyúlt Legolas kezéért –, és aludj úgy, hogy ne gondolj az erdőre, csak felzaklat.

Legolasnak jólesett a lány törődése, és megfogta a kezét, majd visszaindultak a táborba.

 

***

Épp csak virradt, mikor ébresztőt fújtak Rohan kürtjei a tábor lakóinak. A síri csend nyomban szertefoszlott, és hangos zsibongás töltötte meg a reggeli csípős levegőt. Mikor Tyriáék kijöttek a sátrukból, a tábor egy részét már el is bontották, és kisvártatva az ő sátruknál is megjelent néhány rohani, hogy lebontsa azt.

Nem sokkal később az összes sátor összehajtogatva pihent a szekereken, és az utazók felszálltak a lovaik nyergébe. Tyria nem sorolt be barátaihoz a király mögé, hanem hátramaradt, és szót váltott egy-egy mellé kerülő edorasival, vagy felvett a nyergébe egy kisgyermeket.

- A barátaid tényleg egy tünde és egy törp? – kérdezte a pöttöm szőke kislány, akit épp pár perccel ezelőtt ültetett maga elé.

- Igen, tényleg azok – felelte neki.

- Én még sosem láttam közelről se tündét, se törpöt – mondta kíváncsisággal a hangjában a pici lány.

- Akkor most megnézzük őket, jó? – azzal Tyria megszorította egy pillanatra Morgilith-t a térdével, mire a kanca gyorsított a léptein.

Leelőztek vagy tucatnyi lovast és két szekeret is, mire beérték Legolast és Gimlit, akik most is megosztoztak Arod hátán.

- Jöttünk megnézni titeket – jelentette be Tyria.

- Nem gondoltam volna, hogy tényleg ilyen szép egy tünde – mondta a kislány, és elpirult egy kissé.

- A húgomat minden bizonnyal szebbnek találnád, de azért köszönöm – mutatta meg Legolas jellegzetes mosolyát a kislánynak, aki csak még jobban elpirult.

- És Gimlit milyennek találod? – kérdezte Tyria.

A kislány most a törpöt vette szemügyre, és így szólt:

- Pont ilyennek gondoltam egy törpöt, hogy fejszéje van és hosszú szakálla – majd hozzátette: - Kicsit kövérkés, de erős.

Erre mind a hárman felnevettek.

- Nem vagyok kövér, csak derékban kissé vaskos – mondta Gimli, de egyáltalán nem haragudott meg a kislányra.

- Visszaviszlek anyukádhoz, még azt hiszi, elloptalak – simogatta meg a szőke fejecskét, majd kivált a sorból, és elindultak visszafelé, hogy megkeressék a lányka anyját.

Aznap megállás nélkül meneteltek, és ló s lovasa is elfáradtak a véget nem érő úton. Théoden megint csak akkor állította meg őket, mikor a Nap eltűnt a Fehérhegység mögött. Újból felverték a tábort, és a négy barát megint ugyanazt a sátrat kapta, mint előző este. Tyria kétszer is felébredt, hogy ellenőrizze, ott van-e mellette Legolas, és mindkétszer ott látta maga előtt a tünde szőke haját a kis tüzek beszűrődő halvány fényénél, így mindig nyugodtan visszaaludt.

Reggel, mikor felébredt, már nem volt mellette senki a sátorban. Felült, és fülét a következő mondatok ütötték meg:

- Ti tényleg harcoltatok már orkokkal? – így egy vékonyka gyerekhang.

- Úgy bizony, kislány! Nem is eggyel bántunk már el – felelte rá Gimli brummogós hangja.

- Vigyázz, nehogy megvágd magad! – figyelmeztetett valakit szelíden Aragorn.

- Nagyon szép kardod van! Ha nagy leszek, nekem is lesz – büszkélkedett egy kisfiú.

- Ezt az íjat tényleg az Aranyerdő Úrnőjétől kaptad? – álmélkodott egy kislány.

- Igen, és ezeket a köpenyeket is a lórieni tündéktől kaptuk – mondta Legolas.

Tyria elmosolyodott a sátorban, melynek szövetén átszűrődtek a Nap első sugarai. Felállt, felkötötte a kardját az övére, és belebújt a tegeze szíjába, majd kiment a többiekhez. Gimli, Aragorn és Legolas két rohani kislány és egy kisfiú társaságában üldögéltek a fűben.

- Látom, nagyon népszerűek vagytok – állt meg mellettük mosolyogva.

- Mehetek veled megint a lovadon egy kicsit? – kérdezte az egyik kislány, ugyanaz, akit Tyria tegnap is vitt egy darabon.

- Hát persze – bólintott neki, és megsimogatta szőke tincseit.

A három gyerek nem sokkal később visszament a szüleihez, és megérkeztek a katonák is, hogy lebontsák a sátrukat. Felsegítették Gimlit Arodra, majd mind felültek a nyeregbe, és besoroltak a lassanként kialakuló menetbe.

Tyria egy kis idő múlva otthagyta elöl haladó barátait, és hátrament, hogy felvegye Morgilith hátára a kislányt, akit, mint megtudta, Grenidnek hívtak. Most a Bakacsinerdőről kérdezgette Tyriát, aki készséggel válaszolt minden kérdésére. Aztán visszatette a szülei szekerére, és előresietett a barátaihoz. Legolast és Arodot nem találta velük, Gimli Éowyn lován, Windfolán ült, akit a gazdája kantárszáron vezetett, Aragorn közvetlen mögöttük haladt.

- Igaz, hogy nem sok törpasszonyt látni – mondta épp Gimli, mikor Tyria melléjük ért. –Amúgy meg külsőre és hangra oly’ hasonlók hozzánk, hogy gyakran férfinak nézik őket.

Éowyn szája mosolyra húzódott, és hátranézett Aragornra, hogy megnézze, erre hogyan reagál a férfi.

- Biztos a szakáll teszi – mondta halkan, és kezével olyan mozdulatot tett, mintha neki is hosszú szakálla volna, és végigsimítana rajta.

Erre Tyria és Éowyn is felnevettek, de Gimli nem vette észre a kis közjátékot.

- Ezért terjedt el az az ostoba elképzelés, hogy nincsenek is törpasszonyok – folytatta a törp.

- Akkor hogyan születnek a törpök? – kérdezte Tyria.

- Az a badarság járja, hogy csak úgy kiugrálnak a földből! Ami persze nevetséges! – Gimli szabad kezével – a másikban vállára vetve egyik fejszéjét fogta – tett egy hirtelen felfelé irányuló mozdulatot, mire Windfola megrémült, és vágtába ugrott. Gimli néhány méter után lefordult a nyeregből, és a hátán vergődött a sárga fűben, mint valami óriási teknősbéka.

Éowyn még mindig nevetve utánuk szaladt, és felsegítette a törpöt.

- Nyugalom! Semmi bajom! Nem kell pánikba esni! Szándékos volt! – kiáltozta Gimli, míg Éowyn talpra nem állította.

Ekkor bukkant fel Legolas, aki velük szembe jött a menetoszlop szélén. Amint meglátta őket, besorolt Aragorn és Tyria közé.

- Hol voltál? – kérdezte a lány.

- Csak előrementem egy kicsit, mert rossz dolgok közeledtét véltem érezni, de lehet, hogy tévedtem – felelte a tünde. – Gimlivel mi történt? – bökött fejével a törp felé, aki Éowyn és egy rohani férfi segítségével épp akkor kapaszkodott vissza Windfola hátára.

- Megindult vele a ló, és leesett, de természetesen szándékosan tette – mesélte Aragorn jelentősen megnyomva a „szándékosan” szót.

- Á, értem – bólintott színpadiasan Legolas, jelezve, hogy érti a célzást.

Aznap újfent a Nap eltűnésekor kezdték meg a tábor felállítását.

- Holnap már odaérünk? – kérdezte Tyria, mikor lefekvéshez készülődtek.

- Nagyjából napszálltára érjük el a szurdokot – válaszolta Aragorn, és fekhelye mellé fektette a kardját.

Kisvártatva a dúnadán kivételével mind elaludtak a fárasztó nap után. Aragorn elővette a pipáját, és kiment, hogy rágyújtson. A legközelebb lobogó kis tábortűznél kért tüzet, majd visszament a sátrukhoz, és leült a földre. Gondolatban messze járt, gyermekkora helyszínén, Völgyzugolyban, ahol felnőtté vált, és megismerte a legerősebb érzést, a szerelmet és a legfájóbbat is, a kilátástalanságot. Felidézte Arwennel való utolsó beszélgetését, a Szövetség indulásának reggelén. Akkor azt mondta a tündelánynak, hogy többé nem tér vissza hozzá, de nem a halál lesz az, ami távol tartja őt. El akarta hagyni Arwent, hogy annak ne kelljen miatta szenvednie, és elhajózhasson Valinorba. A nyakláncot, melyet a lány adott neki szerelme jeléül, és azért, hogy védelmezze a férfit, míg nincs Völgyzugolyban, a törékeny, fehér kézbe tette. Arwen azonban azonnal vissza is adta, mert nem hitte el, hogy szerelmüknek így kell végződnie, nem hitt a férfi szavainak, és rákulcsolta ujjait az ékszerre.

- Tartsd meg, ajándékba adtam – visszhangzott Aragorn fejében a tünde utolsó mondata, és maga előtt látta sötét haját, fehér bőrét és kék szemét melynek tengerébe keserűség és bánat vegyült.

Néhány percig még ült ott emlékeiben járva, majd mikor már elégett a pipafüve, bement a sátorba, és lefeküdt Tyria mellé. Nem is tudta, hogy a lány nem aludt. Ő is messze járt, szintén Völgyzugolyban, a bükkfa alatt, és sokadszorra élte át azt a pillanatot, mikor elutasította Elladant, és belenézett a reményvesztett szürke szemekbe. Azokba a szemekbe, amelyekben bármelyik nap szívesen gyönyörködött volna, és amelyek szinte egy másik világból tekintettek rá. Magában jó éjt kívánt Elladannak, és szentül hitte, hogy a tünde érezte, hogy rá gondolt itt messze, a Fehérhegység lábánál mindössze egynapi járóföldre a Helm-szurdoktól, a csillagos ég alatt egy sátor rejtekén.

(mîr - ékszer, ékkő, kincs)

 

 

Vissza a főoldalra                            Következő fejezet

 

Vissza a történet főoldalára