eduseld csarnoka zsúfolásig megtelt emberekkel az esti ünnepségre. A hosszú asztalok mentén szolgálóleányok jártak végig teli korsókkal, hogy mindenkinek töltsenek a finom rohani borból. A helyiséget a fali tartókba helyezett fáklyák és az asztalokon álló gyertyák világították meg, hangulatos fénybe öltöztetve a helyiséget.

Oly’ sokan gyűltek össze, hogy volt, akinek már nem is jutott hely az asztaloknál, ők a falak mentén sorakoztak fel. Théoden s Éomer a trónszék előtt álltak, s az ez alkalomra hófehérbe öltözött Éowyn kecses főhajtás kíséretében átnyújtott egy szépen megmunkált borral töltött kupát a királynak. A lány is fellépett a trón s rokonai mellé, majd a király a magasba emelte kupáját. E mozdulatára az asztaloknál helyet foglalók is mind felálltak.

- Ma este azokra emlékezünk, akik vérüket áldozták, hogy megvédjék ezt az országot – töltötte be a termet a király hangja. – Üdv a dicső halottaknak!

- Üdv! – harsant fel több száz torokból egyszerre.

Tyria a tündékkel s Gimlivel a második sorban elhelyezkedő asztal mellett álltak. A lány is belekortyolt a borba, akár a többiek. Szerencsétlenül járt lórieni barátaikra, Haldirra és Sairinára gondolt, akik már Valinor fényében jártak, ahol nem kell többé félniük az elmúlástól. Aztán a mellette álló Elladanra pillantott a szeme sarkából. Furcsa volt úgy gondolni rá, mint a párjára, valaki olyanra, akihez ő tartozik. Most már valóban nem volt kislány többé, hanem felnőtt nő; valami végetért az életében s elkezdődött valami más és új, s csak remélhette, hogy ez az állapot soká fog tartani. Még mielőtt elkezdődött volna az ünnepély, Elladan elmondta a többieknek, hogy esküt tett neki, s ők is együtt örültek velük. Legolas és Lalaith számára ez azt is jelentette, hogy az ő szerepük most már valóban véget ért a lány nevelésében, s ezután Elladannal fog élni, nem velük. Ám arra a kérdésre, hogy hol fognak lakni, a Bakacsinerdőben vagy Völgyzugolyban, nem tudtak felelni, mert ezt a döntést a háború utánra halasztották, hisz’ nem tudták megjósolni annak kimenetelét. 

Az rendezvény alig egy óra múlva vidám mulatozásba torkollott, hiszen nem csak az elhunytakat gyászolták, hanem a Helm-szurdoki győzelmet is ünnepelték. Az asztalok közül többet félretoltak, hogy középen legyen elég hely táncolni. A csarnok megtelt nevetéssel és énekszóval, egyesek táncoltak, mások a hosszú asztaloknál üldögéltek és barátaikkal, ismerőseikkel beszélgettek. A fiatal edorasi katonák sorban kérték fel a tündelányokat egy-egy táncra, azok pedig boldogan mondtak igent az invitálásra. Az egyik katona pont Tyriát szemelte ki magának (talán meg sem fordult a fejében, hogy nem tünde), és a lány hirtelen nem tudott mit mondani, annyira meglepődött, aztán kérdőn a padon mellette ülő Elladanra pillantott. Nem tudta, nem fog-e neheztelni rá, amiért elmegy egy másik férfival táncolni.

- Menj csak! – mosolygott rá.

A tündék körében nem létezett féltékenység, hisz’ őnáluk elképzelhetetlen volt, hogy valaki elszeresse a másik párját, mert egy tünde csak egyszer lehet szerelmes, csak egy valaki iránt érezheti ezt az érzést.

Pippin és Trufa hamar feltalálták magukat az embersokadalomban, felpattantak az egyik asztalra, és megyebeli dalokkal-táncokkal szórakoztatták a jelenlévőket. Mikor az egyik dal végére értek, és felhangzott a körben állól-ülők tapsa, gyorsan összedugták a fejüket és megbeszélték, mi legyen a következő nóta. A dúnadánok szintén hamar megtalálták a helyüket az edorasiak között: sudár, szalmaszőke lányokat vittek táncba, egyiket a másik után.

Aragorn azonban nem találta a helyét a mulatozó társaságban. Fel-alá sétálgatott, s udvariasan elutasított mindenkit, aki itallal kínálta. Lelke legmélyén aggódott a háború kimeneteléért, s persze Arwenért. Ahogy jött-ment az egyre emelkedettebb hangulatú mulatságban, egyszer csak Éowyn lépett elébe egy borral teli serleggel a kezében, amit kedves mosollyal az arcán feléje nyújtott.

- Westu Aragorn hál!* – A rohani lány Aragorn kezébe adta a kupát, s a férfi belekortyolt a borba; közben egy pillanatra sem engedték el egymás tekintetét.

Aragorn csak egyetlen kortyot ivott, majd visszaadta a kupát Éowynnak, köszönetképp fejet hajtott neki, és magára hagyta őt, s Éowyn boldogságtól ragyogó szemekkel nézett utána.

Théoden kissé távolabbról figyelte a jelenetet, s mikor a dúnadán távozott, odalépett unokahúgához.

- Örül a szívem, ő igaz ember – mondta a lánynak, aki ott szorongatta a kezében a serleget. Arcán szégyenlős kis mosoly játszadozott, egy pillanatra lehajtotta a fejét, majd nagybátyjára nézett.

- Mindketten azok vagytok – jelentette ki határozottan.

- Nem a rohani Théoden volt, ki a népet győzelemre vezette – jegyezte meg komoran a király.

Éowyn arcáról eltűnt a mosoly, s helyébe sajnálat költözött. Bácsikája már nem volt fiatal, s a lány tudta, hogy jobban ki szerette volna venni részét a csatában a Helm-szurdoknál, de éveinek száma bizony rányomta bélyegét karja erejére.

- Ne hallgass rám, te ifjú vagy, ez a te estéd – vigasztalta a lányt.

Tilion nem messze üldögélt egy asztalnál Eiriennel, Minyával, Halatirral és két dúnadánnal, akik a zenét túlharsogva próbáltak beszámolót tartani Középfölde azon tájairól, amerre csapatosan vándoroltak az elmúlt években. A tünde kiszúrta Éowyn és Théoden kettősét, s látta, hogy valami komor dologról beszélnek. Elnézést kért az asztaltársaitól, majd odament hozzájuk.

- Uram, elrabolhatnám egy kis időre a szép hölgyet? – kérdezte Théodentől.

- Látod, ez a ti estétek, a mulatságé, nem a búslakodásé – mondta a király Éowynnak, majd a tündéhez fordult. – Természetesen elviheted, s táncoltasd meg jól.

Éowyn egy pillanatra meghökkent, majd szélesen elmosolyodott s fejet hajtott Tilionnak, jelezvén, hogy elfogadja a felkérést. A tünde megfogta a lány fehér kezét és odavezette a többi táncoló pároshoz. A zenekar épp most kezdett bele egy gyors nótába, szólt a fuvola s pattogott a dob, s a táncosok is gyors forgásba kezdtek.

Tyria egy idő után meg sem próbálta megjegyezni, kivel táncolt s kivel nem, habár csak ritkán került ismerős karjaiba, köztük Halatiréba, Menelébe, majd végül Elladanéba. Legolaséba egyszer sem sikerült neki, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy a tünde nem táncolt, elébb a dúnadánok beszámolóit hallgatta, majd kiállt Gimli ellen valami ivóversenyre. Tyria jókat nevetett magában Lalaith rosszalló pillantásain, melyeket a testvérére vetett és többször látta, hogy szájával a „nem érvényes” szavakat formázza, de Legolas csak rákacsintott, és folytatta a következő korsó habzó sörrel, ugyanis a tündék számára az emberek italai nem árthattak, több liter elfogyasztása után érezhettek talán kisebb szédülést, de nem tudta őket ledönteni a lábukról. Nem úgy Gimlit, aki a tízedik korsó után nemes egyszerűséggel lefordult a padról. Két rohani felkapta a törpöt és bevitte abba a félreeső helyiségbe, ahova ő és barátai lettek elszállásolva.

- Ez igazán nem volt szép tőled! – szidta meg Lalaith a bátyját, miután véget ért a dal, amire Tilionnal táncolt.

- Úgy tudtam, nem kedveled Gimlit – jegyezte meg Legolas.

- Az most mindegy, ez akkor sem volt érvényes – húzta ki magát a lány.

- Az ő ötlete volt ez a verseny, én csak belementem – mondta ártatlan képet vágva Legolas, majd felemelte bal kezét és összeérintette az ujjait. – Egyébként bizseregnek az ujjaim, azt hiszem, kissé becsíptem.

- Hála a valáknak, hogy csak ember készítette ital volt – bökött fejével Lalaith az asztalon heverő korsók felé. – Inkább gyere táncolni, attól elmúlik.

Azzal kézen fogta bátyját, és bekapcsolódtak a pergő ritmusú táncba.

Gandalf az ünnepség alatt a sarokban üldögélt és kövér karikákat eregetett pipájából a szalmatető felé. Szinte egyfolytában Frodóra gondolt, nem tudta, mi lett az ő és Samu sorsa, miután bementek Mordorba, de minden bizonnyal életben kellett lenniük és a Gyűrűnek is náluk kellett lennie, mert ha a Sötét Úr megkaparintotta volna, már rég a lerohanta volna a még szabad országokat. A két hobbit volt az utolsó szalmaszál, amibe kapaszkodhattak; a varázsló tudta, hogy ha megindul az Ellenség ők csak ideig-óráig tudják feltartóztatni, meg kell semmisíteni a Gyűrűt ahhoz, hogy végleges győzelmet arathassanak felette.

Ahogy elmúlt az éjfél, úgy apadt fokozatosan a mulatozók száma, végül Théoden befejezettnek nyilvánította az ünnepélyt, így a még ottmaradottak is elköszöntek királyuktól és elhagyták a csarnokot.

A király a dúnadánoknak számára is előkészíttetett egy helyiséget, ez a csarnokon kívül helyezkedett el, így ők is kivonultak a tágas, kétszárnyú ajtón az ünnepség végeztével.

Tyria, a tündék, Pippin, Trufa, Aragorn és Gandalf is jó éjt kívántak vendéglátóiknak, Théodennek, Éowynnak és Éomernek, majd bementek abba a szobába, amelyet kijelöltek a számukra hálóhelyül. Gimli a falnak dőlve hortyogott, és néha valamilyen szőrös törpasszonyokat emlegetett. Összes fegyverük a szemközti falnak támasztva sorakozott. Ágyul itt is szalmával tömött matracok szolgáltak, akárcsak a Kürtvárban. Az egyiken ott gubbasztott a titokzatos gömb Gandalf fehér köpenyébe csomagolva. Pippin vetett rá egy pillantást, nagyon kíváncsi volt, mi célt szolgálhat.

Tyria Elladan és Legolas közé feküdt le. Az egy szem fáklya táncoló fényében nézte Elladant, aki néhány lapos pislogás után elaludt. Ő és testvére régóta nem pihentek, mert míg idefelé jöttek a dúnadánokkal, éjszakák nagy részében ők vállalták az őrséget, de most már az ő tünde testük is jelezte - főleg egy ilyen mulatság után -, a fáradtságot. Miután ő elaludt, Tyria Legolas felé fordult, de már ő is a tündeálmok ösvényeit járta. A szoba túlsó feléből suttogó éneklés hallatszott. Nelya, Minya és a hobbitok a Zöld Sárkányhoz címzett fogadóról és ivóról szóló nótát dalolgatták s halkan tapsoltak is hozzá. Tyria egy darabig hallgatta őket, majd lassacskán ő is elszenderedett s nem sokra rá az énekszó is abbamaradt.

 

***

Épp csak derengett valami fény odakint, mikor Tyria felébredt. Felült, majd körbepillantott a félhomályban. Elladan ott volt mellette, de Legolas nem. Ahogy a gyenge fényben láthatta, rajta kívül mindenki más még az igazak álmát aludta a kis szobában. Halkan felkelt és kisurrant az ajtón. A nagy csarnokban síri csend honolt, csak néhány még égő fáklya sercegett még. Az étel- és italmaradékok eltűntek, s az asztalokat is visszatolták a helyükre. Az ajtó egyik szárnya tárva-nyitva állt, Tyria kisétált a szabadba, és mélyet szippantott a hűvös, kora tavaszi levegőből.

- Jó reggelt, illetve inkább jó hajnalt – hallatszott Legolas hangja balról.

Odakapta a tekintetét, s megpillantotta a tündét, aki - már amennyire ki tudta venni a sötétben -, neki háttal állt lórieni köpönyegébe burkolózva a kőtalapzat szélén, melyen Meduseld csarnoka nyugodott.

Odasétált melléje, és arra nézett, amerre ő; délre, délkeletre, végig az Ered Nimrais hófödte csúcsokkal teliszórt láncolatán, s ameddig a lány nem láthatott el: az Anduin sötétbe vesző szürke szalagjáig. Odafenn néhány felhő úszott lustán, látni engedve a felettük elnyúló csillagos eget.

- Oly’ nyugtalan a föld s a levegő – szólalt meg Legolas kis idő múlva. – Keleten furcsa felhők gomolyognak, de nem az időjárás okozza őket.

- Mennyi időnk lehet még? – kérdezte Tyria. Ő is kelet felé nézett, de elmosódó hegyeken kívül mást nem látott.

Legolas megrázta a fejét.

- Azt nem tudom megmondani, de szerintem nem sok. Valószínűleg csak napok.

- Bár Frodónak és Samunak sikerülne elpusztítani a Gyűrűt, akkor vége lenne mindennek – mondta Tyria, és odabújt Legolashoz, aki ráterítette a köpenyét, és átkarolta.

- Ez az utolsó reménységünk, hisz’ túl kevesen vagyunk ahhoz, hogy hosszabb ideig vissza tudjuk tartani Sauron seregét – Legolas most északkelet felé pillantott. – Annyira féltem az erdőt és a többieket. Úgy érzem, hogy inkább ott lenne a helyünk s nem itt.

- Semmi baj nem lesz – próbálta megnyugtatni őt Tyria, de a lelke mélyén ő is aggódott az erdőért s a többi tündéért. – Gondoltad volna valaha, hogy ilyen messzire sodródunk otthonról? – kérdezte, hogy elterelje Legolas gondolatait a közelgő ellenségről.

- Nem, soha – felelte csendesen a tünde. – Talán még messzebbre is eljutunk.

- Hová akarsz menni? – kérdezte kíváncsian Tyria.

- Természetesen Keletre, hogy megkeressük a népedet – vágta rá Legolas gondolkodás nélkül. - Ha túléljük a háborút, akkor hazamegyünk előbb, és utána indulunk is. Lalaith hazavitte azt a térképet, talán hasznunkra lehet az is.

- Nagyon rendes vagy, hogy eljössz velem – mosolygott rá Tyria.

- Egyedül mégsem engedhetlek el – viszonozta a mosolyt Legolas. – Habár azt hiszem, Elladan sem engedne el oda, az ismeretlenbe – tette hozzá színpadias hanglejtéssel.

- Megígérte az esküjében, hogy mindig velem lesz, tehát kénytelen eljönni Keletre, ha be akarja tartani – jegyezte meg Tyria, és kibontakozott a tünde öleléséből.

- A többiek is biztosan jönni szeretnének… - kezdte Legolas, de hirtelen elakadt benne a szó.

- Mi a baj? – kérdezte ijedten Tyria.

- Itt van! – kiáltott fel a tünde, s ekkor a csarnokból kiabálás és a lányok sikoltásai hangzottak fel.

Mindketten berohantak az épületbe, át a csarnokon, és benyitottak a kis szobába, ahol teljes volt a felfordulás, Legolas és Tyria csak annyit láttak, hogy Pippin a hátán vonaglik, kezében a gömbbel, amelyben most sokkal fényesebben égett a tűz, mint mikor utoljára látták. A többiek körben álltak s nem tudták, hogyan segíthetnének a hobbitnak. Végül Aragorn kivált közülük s egy gyors mozdulattal kikapta Pippin kezéből a gömböt, mire a hobbit teste elernyedt. A dúnadán sem bírt soká a gonosz tárggyal, néhány másodperc sem telt bele s elájult, majd össze is csuklott volna, ha Legolas nem lép gyorsan oda, s nem fekteti le óvatosan a földre.

A gömb, miután Aragorn kiejtette a kezéből, gurulva megindult a tündelányok felé, akik sikoltozva szétrebbentek, mint a verebek, amik közé követ hajítanak. Gandalf felvett az egyik fekhelyről egy pokrócot, s úgy dobta rá a gömbre, mint ahogy a halász veti ki hálóját a halakra. A jelenlévők egy emberként lélegeztek fel, mikor eltűnt végre a tüzes szem, amely a golyóbis belsejéből nézett rájuk.

- Nem lehetne összetörni? – kérdezte Eirien, és magához vette Gimli falhoz támasztott fejszéjét, hogy azzal hajtsa végre a műveletet.

- Nem, hagyjátok békén! – utasította őket Gandalf, mire Eirien csalódottan visszatette a helyére a fejszét.

Gandalf a földön fekvő Pippin fölé hajolt, aki meredten bámulta a plafont. Trufa aggódva térdepelt mellette. Mindannyian lélegzetvisszafojtva néztek hol a mágusra, hol a hobbitra, s csak remélhették, hogy Pippinnek nem lett baja.

 

*szó szerint azt jelenti: légy jó(l), végülis annyit tesz, érezd jól magad

(mereth - ünnep)

 

 

Vissza a főoldalra                            Következő fejezet

 

Vissza a történet főoldalára