andalf néhányszor végigsimította a hobbit arcát, míg az ki nem nyitotta a szemét, s a fölébe hajoló varázslóra nem nézett. Pippin minden ízében remegett, mint a nyárfalevél.

- Gandalf…, bocsáss meg – rebegte a hobbit, s szemén látszódott, nagyon megijedt valamitől.

- Pippin, mondd el, mit láttál – kérte csendesen Gandalf.

Hiába beszéltek halkan, a többiek értették minden szavukat, hisz’ síri csendben álldogáltak körös-körül, moccanni se nagyon mertek, várakozva néztek a kis hobbitra.

- Láttam egy fát – kezdte a beszámolót Pippin -, egy fehér fát. Egy köves udvaron állt… halott volt… a város meg égett – a hobbit még mindig remegett, annyira felzaklatták a gömbben látottak.

- Minas Tirith – Gandalfnak nem kellett több információ, hogy felismerje, miről beszél Pippin. – Ez minden?

A hobbit erre még jobban reszketni kezdett, s szemébe még az eddiginél is nagyobb félelem költözött.

- Láttam őt… és hallottam a hangját a fejemben – mondta Pippin.

- Mit mondtál neki? – kérdezte türelmetlenül Gandalf.

- Kérdezte a nevemet, de nem feleltem – rázta a fejét a kis hobbit.

- Frodóról és a Gyűrűről mondtál valamit? – tette fel a következő kérdést a varázsló, mire újabb fejrázás volt a válasz.

A jelenlévők szívéről nagy kő eset le, mind tudták, hogy az a valaki, akit Pippin látott a gömbben, Sauron volt, de a legfontosabbat nem árulta el neki.

Mivel már pirkadt, nem feküdtek vissza, de nem is tudtak volna pihenni a történtek után. Kimentek Meduseld csarnokába, ahol a szolgálóleányok reggeli gyanánt kenyeret, vajat, tejet és sajtot szolgáltak fel nekik, de Tyria és Gimli kivételével mind épp csak belecsipegettek. A hobbitokat annyira megrázta ez az eset a titokzatos gömbbel, hogy nem ettek, ami természetüket ismerve igencsak kivételes eset volt. Lalaith fél órán belül négyszer kérdezte meg Aragorntól, jól érzi-e magát, és a dúnadán mindig igennel felelt, habár látszott rajta, kissé megviselte a gömb érintése, amely most vászonba csomagolva pihent az egyik asztalon.

Ő, a tündék, Gandalf, s Théoden a csarnok közepén álló tűzhely körül álltak, s mind a varázslóra figyeltek.

- Pippin szemében nem volt hazugság – mondta Gandalf, és vetett egy oldalpillantást az asztalnál ülő hobbitokra. – Bolond, de megmarad derék bolondnak. Nem beszélt Sauronnak Frodóról és a Gyűrűről – nézett újra a tűz körül állókra. – Szerencsénk volt.

- És mi volt az, amit látott? Miért égett a látomásban Minas Tirith? – kérdezte Nelya.

- Az egy villanás volt ellenségünk tervéből, Sauron elindult, hogy lesújtson Minas Tirith-re – felelte Gandalf, és a többiek gondterhelten a kis tüzecskébe néztek.

- Hát nem lehetne elébe kerülni? – kérdezte harcra készen Eirien. – Talán meglephetnénk.

- Őt nem lehet meglepni, Eirien – felelte szelíden az Aragorn mellett álló Halatir. – Különben sincs akkora seregünk – szavai nyomán a lány harci láza lejjebb lohadt.

- A Helm-szurdoki vereségből egy dolog világossá vált számára: hogy felbukkant Elendil örököse – magyarázta Gandalf, és Aragornra nézett. – Az emberek nem olyan gyöngék, mint hitte. Akad még bátorság és erő, hogy dacoljanak vele, s Sauron tart ettől.

- Nem fogja engedni, hogy Középfölde népei egyesüljenek – szólt közbe Tilion, mire a mágus bólintott.

- Lerombolja Minas Tirith-t a földig, mielőtt a király visszatér az emberek trónjára – tette még hozzá, majd Théodenhez fordult. – Mikor Gondor jelzőtüzei kigyúlnak, Rohannak készen kell állnia.

- Miért siessünk azok segítségére, akik nekünk nem segítettek? – kérdezte kihívóan a király. Talán tartozunk Gondornak?

- Én odamegyek, hírt kell kapniuk – mondta gondolkodás nélkül Aragorn.

- Nem! Majd kapnak – intette le őt a varázsló, majd odasétált hozzá, és halkabbra vette a hangját. – Neked más úton kell eljutnod oda, figyelj a fekete hajókra – súgta neki, majd újra normál hangerőre váltott. – Értsétek meg – nézett végig a társaságon -, az eseményeknek már nem vethetünk gátat – azzal közelebb ment a hobbitokhoz. – Elvágtatok Minas Tirith-be, de nem egyedül – nézett jelentőségteljesen Pippinre, mire a hobbit meglepett arcot vágott.

- És mikor indulunk? – kérdezte.

- Most azonnal! – azzal Gandalf magához vette a gömböt, az egyik oszlopnak támasztott botját, és intett vele Pippinnek, aki kelletlenül felállt a padról, és együtt ballagtak ki a varázslóval a csarnokból.

Trufa is utánuk sietett, de néhány perc múlva csalódottan tért vissza, Gandalf csak Pippint vitte magával. Oldalra pillantott, a felé az asztal felé, ahol Tyria és Gimli üldögéltek. Az asztalon lévő tálcán még volt néhány szelet kenyér és sajt. Tyria rámosolygott, és arrébb húzódott, mire a hobbit is elmosolyodott, és felült a padra, hogy egyen. Mert végülis, milyen az, ha egy hobbit nem reggelizik, nem hogy kétszer, de egyszer se?

 

***

 

Az elkövetkezendő három nap azzal telt, hogy felváltva kiültek Meduseld csarnoka elé, és a hegyeket kémlelték, hátha felbukkan Gondor jelzőtüze. Aznap, mikor Gandalf s Pippin elvágtáztak Keselyüstök hátán, a tündék s Tyria kivitték a lovaikat egy, a város falain kívül terpeszkedő nagy karámba, hagy’ futkározzanak egy kicsit. Tyria igazából most látta először Morgilith-t mindenféle szerszám nélkül, s a kecses kanca igazán szép látványt nyújtott, ahogy a tavaszi napfény fekete szőrén játszott, s ahogy könnyed léptekkel körbejárta néhányszor a karámot.

Elladan egy árva percre nem tágított a lány mellől, úgy látszott, maradéktalanul teljesíteni kívánja az esküjét.

Az edorasiak közül sokan kijöttek megnézni a tündék lovait, főleg Tilion ménje, Ithil nyerte el tetszésüket, hisz’ eddig még sosem láttak szénfekete lovat hófehér sörénnyel és farokkal. Ithil élvezte a figyelmet, többször is körbeügetett a karámban, hogy mindenki megnézhesse.

Ugyan Théoden a Gandalffal való beszélgetéskor vonakodott, hogy majdan Gondor segítségére siessenek, ám a második nap követeket küldött szét az országban, hogy a katonák legyenek készenlétben.

Maga Edoras is kezdett felbolydulni, a kardokat megélezték, az íjakat sorjában ajzották fel, mely műveletben Halatir is segédkezett, a dárdákat nagy halomba gyűjtötték, s bárki vehetett belőle, mert sokak fegyvere odaveszett a Helm-szurdoknál.

A harmadik napon a tündék, Tyria, Gimli, Trufa, Théoden, Éomer s Éowyn épp elköltötték reggelijüket, s a szolgálók épp leszedték az utolsó terítéket s kivitték a maradékot, mikor Aragorn rohant be a csarnokba.

- Minas Tirith jelzőtüzei! Meggyújtották őket! Gondor segítséget kér – futott a király elébe.

Egy hosszú pillanatra megállt a levegő a csarnokban, s mindenki Théodenre nézett; ugyan már kiadta a parancsot a készülődésre, de mi van, ha most, mikor eljött az idő, meggondolja magát?

- És Rohan nem késlekedik. Hívjátok össze a rohirokat! – mondta végül, mire mindenki egy emberként pattant fel az asztaloktól.

A tündék visszamentek abba a kis szobába, mely a lakhelyük volt itt, Edorasban, és magukra vették a fegyvereiket. Utána kisiettek az istállóba, hogy felszerszámozzák a lovaikat. Elladan gyorsan az övére kötötte az Andúrilt.

 - Mikor akarod odaadni neki? – kérdezte Tyria, mikor látta, hogy párja magához veszi a fegyvert.

- Most már nemsokára, de még nem jött el az idő – felelte titokzatosan Elladan.

Tyria nem is kérdezett többet, már megtanulta, hogy a tündékből nem lehet kiszedni olyasvalamit, amit nem akarnak elmondani.

A többiekkel együtt kivezették a lovaikat az istállóból Edoras főterére, ahol addigra már sok lovas katona gyülekezett össze. Mindenhol kiáltások harsantak, ahogy a kapitányok maguk köré gyűjtötték csapataikat, s néhol sírás hallatszott, ahogy a harcosok családja elbúcsúzott a hadba vonulótól.

Théoden meghagyta Éomernek, hogy induljon el a csapatával, és gyűjtse össze Lovasvég harcosait. A találkozó két nap múlva volt esedékes Dúnhargban, egy Edorastól délnyugatra eső hegyvidéki erősségben.

Trufa fel-alá jött-ment az óriási kavarodásban, nem találta a helyét, túl kicsinek érezte magát ahhoz, hogy bármi hasznosat tudna tenni, habár oldalára felkötötte kicsiny kardját, amelyet még Aragorntól kapott Amon Sûlnál. Végül visszament a csarnok teraszára, ahová épp akkor lépett ki Théoden teljes vértezetben. Oldalra pillantott, a kis hobbit tanácstalanul álldogálva nézte az alant gyülekező katonákat.

- Trufiádok uram! – lépett oda hozzá a király, mire Trufa meglepetten felnézett rá. – Felnyergeltetek számodra egy jó hegyi pónit, hogy velünk jöhess. Kerestetek reád való vértezetet, s ha úgy gondolod, velünk jöhetsz a csatába, de ha nem, ott maradhatsz Dúnhargban.

Trufa hirtelen meg sem tudott szólalni, annyira lekötelezve érezte magát. Köszönetképp fejet hajtott Théoden előtt, majd újra fenézett rá, kivonta kardját, két tenyerére fektette a pengét, és fél térdre ereszkedett.

- Ó, nagy király, örömmel szegődök szolgálatodba, s veled tartok Pelennor mezejére is – mondta lehajtott fejjel a hobbit.

Théoden lehajolt, és felsegítette őt.

- Trufiádok, mostantól rohani nemes vagy – szólt a király.

Odaintett egy katonát, s meghagyta neki, nyergeltessen fel egy pónit a hobbit számára s keressen neki vértezetet is, majd Trufa s a katona elmentek a fegyvertárba, ahol rövid keresés után rá is leltek egy hobbit méretű vértre, amelyet gyermekeknek készítettek, hogy azt viseljék, mikor vívni tanulnak. Egy lovat is kerítettek számára, egy szürke, zömök pónit, aki a Stibba névre hallgatott. Trufa a katona segítségével felvette a páncélzatot, majd felült a pónira, és besorolt a hadba vonulók közé.

Gimlit felsegítették Arod hátára, majd Legolas is felült a derék paripára. Hirtelen megmagyarázhatatlan rossz érzés kerítette hatalmába a tündét, s a közelben lóháton várakozó társaival egymásra néztek, mindegyiküknek ugyanaz az ijedtség ült a szemében.

Tyria észrevette, s odaléptetett Legolashoz.

- Mi a baj? – kérdezte és karjára helyezte a kezét.

- Valami rossz fenyegeti az erdőt – válaszolta halkan, s kék szemében aggodalom villant fel.

- Valami baj fog történni odahaza! – kiáltott fel ijedten Tatya.

- Nem csak álmotokban láthatjátok az erdőtöket? – kérdezte Gimli reszelős hangján.

- Odahaza mindenki aggódik, azért érezzük még így is – magyarázta Menel, és megfogta Tatya kezét.

- Nem lesz bajuk, nélkülünk is boldogulnak – bizonygatta Lalaith.

- Nekünk most itt kell helyt állni – jelentette ki Eirien, és kihúzta magát Cadwor hátán. – Ne gondoljatok az otthoniakra.

 Ekkor Halatir bukkant fel gyalogosan, kezében több köteg nyílvesszővel, Minya utána jött, kantárszáron vezetve Niphredilt és Laurelint. Az íjkészítő végignézett társai arcán, majd így szólt:

- Én is éreztem előbb azt, amit ti, de mi most azzal nem tudunk törődni – szavait csend követte, majd felemelte a kezébe tartott nyilakat. – Hoztam mindenkinek néhányat, igaz, itteni gyártmány, de úgy nézem, egész jók – azzal elmosolyodott, ahogy társai is, akik kikergették fejükből a szörnyű látomást, és vettek tíz-tíz darabot a rohani nyilakból.

Amint Halatir és Minya is nyeregbe szállt, Aragorn jött oda hozzájuk Bregón, nyomában a dúnadánokkal és Éowynnal. A rohani lány sötétzöld lovaglószoknyát viselt, hosszú haját a tarkóján fogta össze.

- Te is velünk tartasz? – kérdezte vidáman Nelya.

- Csak a táborhelyig – felelte Éowyn. – Úgy szokás, hogy az udvar hölgyei elbúcsúztassák a katonákat.

Ez valóban így is volt, Tyria több hadvezér feleségét látta, amint férje mellett állt be a menetbe, s lóháton vele tart majd Dúnhargig. Ámbár, ahogy találkozott a tekintete Éowynéval, egyre inkább az volt az érzése, hogy a lány nem fog Hargvölgyben maradni, és tétlenül várakozni.

Ekkor Théoden hangja harsant bele az általános hangzavarba, mire teljes csend lett. A király Meduseld csarnokának lépcsője előtt ült fehér lován, Hósörényen.

- Eljött az óra, Lovasvég lovasai! Esküt tettetek, hát most teljesítsétek! – kiáltotta bátorítólag az összesereglett katonáknak, mire mind harci kiáltással feleltek.

Théoden előrevágtatott, közvetlen mögötte Gamlinggal, aki Rohan fehér lóval ékesített zöld zászlaját hordozta, s a sereg utánuk indult hosszan elnyúló sorban. A tündék, Gimli, Tyria, Aragorn, Éowyn s a dúnadán nagyjából középtájt csatlakoztak a menethez.

Tyria szívében szemernyi félelem sem volt, hiszen vele voltak a barátai, s Elladan, miért is félt volna? De azért az ő fejében is megfordult, mi lesz erdejükkel, mi lesz Gondorral, s egyáltalán: mi lesz Középföldével?

(caun - bátorság)

 

 

Vissza a főoldalra                            Következő fejezet

 

Vissza a történet főoldalára