yria megfordult a gyönyörű állótükör előtt, hogy megnézze, nincs-e meggyűrődve a sötétkék selyemöv, amit a derekára kötött az imént. Lágyan leomló égkék ruhát viselt, ezt választotta Aragorn koronázására.

- Te leszel a legszebb a hölgyek közül – mondta Elladan, aki fekete haját fésülgette, hogy elég fényes legyen.

- Arwennek kell a legszebbnek lennie! – fordult felé a lány, majd odament, és kivette párja kezéből a fésűt.

A tünde leült egy közeli székre, és hagyta, hogy Tyria folytassa a megkezdett műveletet.

- Igazán nehezen viselte, hogy nem jöhetett ki a szobájából – jegyezte meg Elladan, miközben a fésülködőasztal tükrében a lányra pillantott.

- Ez volt az utolsó éjjel, amit ott töltött – mondta Tyria, aztán a tünde előrebukó éjfekete tincseit hátrafogta, és nagy műgonddal nekilátott, hogy belefonja az egyik hajdíszt, amit Völgyzugolyból hoztak.

A kecses darabon vékony zsinórokon apró ezüst levélkék függtek, melyek jól mutatnak majd a fekete hajszálak között.

- Most te jössz. – Tyria helyet cserélt párjával, majd Elladan nekifogott, hogy egy arany levelekkel ékesített hajdíszt fonjon a lány hajába.

Most volt Tyria életében az első alkalom, mikor kissé bánta, hogy nem hosszabb a haja, ám a tegez és az íj viselése miatt nem növeszthette a lapockája alá.

Mikor Elladan végzett, kopogtattak az ajtón.

- Gyere be! – kiáltott ki a tünde, mire kinyílt a tölgyfaajtó és Glorfindel lépett be a tágas lakosztályba, melyet Aragorn jelölt ki számukra.

- El kell indulnunk, ha elől szeretnénk állni – mondta az ezüsthajú tünde, aki sötétvörös ruhát viselt, ezüst övvel karcsú derekán.

Elladan kézenfogta Tyriát és mindhárman kimentek a helyiségből. A kora délutáni napfény melegen ömlött be a folyosó egyik falán végigfutó ablakokon át.

Mindenki, aki kedves volt Tyria számára, részt vesz a szertartáson. Már érkezésük napján találkozott Éowynnal, aki boldogan mesélte neki, hogy hozzámegy Faramirhoz. Tyria emlékezett a férfira, ő volt az, akit az Ispotályban látott, mikor Éowyn és Trufa sebesülten feküdtek a Boszorkányúrral vívott harc után.

Aztán találkozott Éomerrel is, aki nemrég tért vissza Edorasból, miután örök nyugalomra helyezték Théodent ősei sírhalmai mellett.

Azonkívül ott lesznek még a Gondor déli részéből származó vezérek, a négy hobbit természetesen, és Gandalf, aki majd levezeti az egész ceremóniát.

Ahogy Elladan, Glorfindel és Tyria végigmentek a hosszú folyosón, mely a trónterembe vezetett, egyre többen csatlakoztak hozzájuk. Magas rangú gondori főurak, lovagok, és csodaszép ruhákban pompázó hölgyeik, s ez a színpompás sokaság mind együtt vonult a fehér márvánnyal díszített folyosókon, hogy tanúja legyen, ahogy országuk trónjára ismét király kerül.

A trónterem vaskos tölgyfaajtajai sarkig kitárva fogadták az egybegyűlteket. Tyriát Elladan terelgette maga előtt, nehogy elsodorja mellőle szeretett asszonykáját a hömpölygő tömeg.

Mikor bejutottak, Tyria lélegzete elakadt egy pillanatra. Életében még sosem látott ekkora belmagasságú helyiséget. A terem magasban húzódó faragott mennyezetét vastag, hófehér márványoszlopok tartották, s a falak is mind márvánnyal voltak borítva, csodálatos, szürkén erezett sima kővel, amelyet fényesre csiszoltak a régmúlt korok.

A tündék küldöttsége a szemben lévő szintén fehér tróntól jobbra kapott helyet. Kisvártatva feltűnt a többi tünde is, és elfoglalták kijelölt helyüket. Ugyan állniuk kell majd egész végig, de ezt Tyria egyáltalán nem bánta, annyira szerette volna látni Aragorn arcát, mikor felbukkan Arwen.

Ahogy vártak a ceremónia kezdetére, Tyria felfelé fordította a fejét, és végignézett a hosszú terem oszlopai közé felaggatott hosszúkás zászlókra. Ott volt Gondor összes tartományának lobogója, aztán Rohan zöld mezőben vágtató fehér lova, az erebori törpök üllője s kalapácsa, alatta a Magányos Heggyel, s végül éppen a lánnyal szemben a Bakacsinerdő arany tölgyfalevele.

A trón fölé pedig Gondor és Arnor egyesült királyságának lobogóját függesztették fel: fekete mező előtt Gondor fehér fája tekintett le a sokaságra, ágai felett a hét fehér csillaggal.

Aztán hirtelen harsonák hangja szakította félbe a jelenlévők halk beszélgetését, amely lágy zümmögésként töltötte be a teret, és minden szempár a nyitott ajtó felé fordult.

Nelya ekkor furakodott be Tyria mellé. A tündelány halvány rózsaszín ruhát viselt s világoszöld kövekből kirakott nyakéket. Izgatottságában folyamatosan mocorgott és még pislogni is elfelejtett, nehogy lemaradjon valamiről.

A teremben szinte hallható volt a csend, mindenki teljes némaságban nézett az ajtó felé.

Először Gandalf bukkant fel, az öreg varázsló fehér köntöst viselt, s méltóságteljesen lépkedett végig az egybegyűltek előtt a trón felé. Tyria először hirtelen nem ismerte meg az utána bejövő férfit. Pedig Aragorn volt az. Haját gondosan kifésülték, szakállát rövidre nyírták, s csodaszép, Gondor fehér fájával és csillagaival ékesített páncélt viselt.

Ahogy elvonult előttük, mindenki meghajolt előtte, s csak akkor egyenesedett fel ismét, mikor Aragorn s Gandalf elérték a fehér márványtrónt. Aragorn és a mágus szembefordultak az egybegyűltekkel, a varázsló fennhangon beszélni kezdett, s szavai visszhangozva töltötték be a tágas termet:

- Gondor s Rohan nemes hölgyei és urai! Bakacsinerdő bátor tündéi! Erebor hegyének fáradhatatlan törpjei! S megyebeli kedves hobbitok! – minden megszólított népcsoportnál a megnevezettek felé nézett, s apró bólintással köszöntötte őket.

- Hosszú s keserves harcok után a Sötétség legyőzetett – folytatta Gandalf. – A Homály eloszlott, s újra napfény járja át földjeinket. Az újjászületés jegyében Gondor földje visszakapja királyát. Aki nem ért egyet Arathorn fia Aragorn trónigényével, az most távozhat.

Tyria végignézett a szemben állókon, s várta, hogy talán valaki elhagyja a termet, de nem így történt.

Gandalf egy kis szünetet tartott, s miután senki nem ment ki, folytatta:

- Ezennel megkérem Aragornt, Arathorn és Gilraen fiát, hogy ereszkedjen féltérdre, hogy fejére kerülhessen a korona!

Aragorn úgy tett, ahogy a varázsló kérte, s ekkor Gimli egy bordó bársonypárnán behozta Gondor ezüstszínű koronáját. Minden úgy zajlott, ahogy előre megbeszélték. Gimlinek jutott az a megtisztelő szerep, hogy a koronát, amelyért harcoltak, barátja elébe vigye.

A Tyria mellett álló Nelya összefonta kezét, mintha imádkozna, s néha aprókat rugózott, úgy nézte, ahogy Gandalf Aragorn simára fésült hajára teszi a szárnyszerű formákkal ékesített koronát.

Elladan s Elrohir ezalatt már kiváltak a tündék közül, s egy, a teremből nyíló helyiségben magukhoz vették az Andúrilt és a királyi palástot, melyre a fehér fát és a hét csillagot hímezték.

Aragorn felállt, mikor az ikrek eléléptek. Elsőként Elrohir csatolta fel a palástot, majd meghajolt az újdonsült király előtt. Aztán Elladan következett, s átadta Aragornnak a hüvelyében pihenő Andúrilt.

Ez a három, a korona, a kard és a palást jelképezték a királyi hatalmat, s csak mikortól Aragorn ezeket együttesen viselte, akkortól számított igazi uralkodónak.

Szembefordult a jelenlévőkkel, akik lassanként mind féltérdre ereszkedtek előtte. Nagyjából fél percig maradtak úgy, majd felkeltek.

- Kedves barátaim, s azok, akik nem ismernek személyesen! – szólt Aragorn, s végignézett a sokaságon. – Vannak itt a teremben olyanok, akiket meg szeretnék említeni név szerint, mert nélkülük nem sikerült volna elűzni a Homályt Középföldéről, s akik nélkül ma nem lehetnénk itt, a Királyok Városában.

Habár szinte mindannyian szerénykedtek a ceremónia tervezésekor, hogy nem kell őket megneveznie, Aragorn ragaszkodott hozzá, hogy Gondor nemessége megismerje a nevüket.

- Akit először említek, nem fontosabb a szívemben annál, akit utolsóként fogok – Aragorn szavai visszhangosan verődtek vissza a márványfalakról. – Ám úgy illendő, hogy elsőként a hölgyeket nevezzem meg, akik semmivel sem harcoltak kevésbé bátrabban, mint bármelyik férfi. Lalaith, Thranduil és Sellirim leánya, a Bakacsinerdő hercegnője! – a megbeszéltek szerint mindegyikük kimegy, meghajol a jelenlévők előtt, majd visszamegy a helyére.

Lalaith egy halványsárga suhanással Aragorn mellett termett, kecsesen meghajolt, majd visszament társai közé.

- Minya, Tatya s Nelya, Mande és Gwilith leányai! – a három nővér születési sorrendben kivonult, s szinte egyszerre hajoltak meg.

- Eirien, Tinwe és Elenath leánya! – Eirien gyönyörű mélylila ruhát választott az ünnepségre.

- Tyria, Salde leánya! – Tyria odament Aragornhoz, rámosolygott, aztán megfordult, s enyhén behajlította a térdeit. Furcsa volt ott állnia a tekintetek kereszttüzében, hisz egyáltalán nem szokott hozzá az efféle figyelemhez.

- Éowyn, Éomund és Théodwyn leánya! – Éowyn kissé távolabb állt a tündéktől, az edorasiak gyűrűjében. Kivált népe tagjai közül és Aragorn elé lépett. Ránézett a férfira, s még mindig elbűvölte kék szemének ragyogása, de szívéből már elmúlt a vágy, amit iránta érzett.

Éowyn ugyanúgy meghajolt, mint a többi nő, majd miután a neki szóló taps közepette visszament Faramir mellé.

- Következzenek az urak, akiknek sosem fogom tudni megköszönni, amit Középföldéért, Gondorért s értem tettek! Legolas, Thranduil és Sellirim fia, a Bakacsinerdő hercege!

Legolas kisétált a terem közepére aranyszegélyű sötétzöld ruhájában, melyhez sárga selyemövet választott.

- Halatir, Gwael és Merilin fia, a Bakacsinerdő legkiválóbb íjkészítője! – Halatir arcán kis pír keletkezett, mikor Aragorn „legkiválóbb”-ként említette, majd kivonult, hogy begyűjtse a megérdemelt tapsot.

- Menel, Taurion és Gildiniell fia! – Menel Aragorn mellé sétált, s meghajolt a jelenlévők előtt, akik közül valószínűleg még senki nem látott ennyi tündét egyszerre.

- Tilion, Cýron és Nillire fia! – Tilion Eirien elérzékenyült pillantásaitól kísérve lépett a terem közepére.

- Elladan és Elrohir, Elrond és Celebrían fiai, akik egész völgyzugolyi tartózkodásom alatt testvérükként bántak velem! – Az ikrek eddig végig ott álltak a trónszék mellett, most kissé előrébb léptek, majd a meghajlás után visszamentek a társaikhoz.

- Gimli, Glóin fia! – A törptől már elvette egy szolgáló a párnát, melyen a koronát hozta, most ő is előlépett kurta lábain, meghajolt, s visszament a törpök közé.

- Éomer, Éomund és Théodwyn fia, Rohan királya! – Éomer kivált a többi rohani közül, s ahogy lépkedett, sötétzöld köpönyegének szegélye lágyan hullámzott.

- Gandalf, aki végig bölcs vezetőnk volt! – Az öreg varázsló előrébb lépett, meghajolt kissé, majd visszaállt a trón mellé.

- Most szólítom Zsákos Frodót, Csavardi Sámuelt, Tuk Peregrint és Borbak Trufiádokot! – akik nem ismerték a négy hobbitot körbenéztek, hogy vajon kikhez tartozhatnak a különös nevek.

A négy hobbit a terem túlsó végén állt, innen jöttek Aragorn színe elé. Látszódott, hogy kissé meg vannak illetődve a sok kíváncsi tekintettől. Mikor odaértek, Aragorn így szólt:

- Ennek a négy bátor kis hobbitnak köszönhetjük azt, hogy ezentúl békében élhetünk s a Homály nem borul reánk többé. Köszönöm, barátaim.

Azzal Aragorn, Gondor királya térdre ereszkedett a négy megszeppent hobbit előtt. A taps ezúttal elmaradt, ugyanis mindenki követte a király példáját, és letérdelt, tekintetét a márványpadlóra szegezve.

Frodó, Samu, Pippin és Trufa elérzékenyülten nézték a sok, előttük tisztelgőt. Nemes urak, tündék és törpök mind előttük hajoltak meg, előttük, kiknek előtte talán a létezéséről sem tudtak.

Ezután következett az ajándékok átadása. Tyria ezt a részt várta a legjobban, mert úgy beszélték meg, hogy amikor a tündék következnek az ajándékozásban, Elrond bevezeti Arwent, aki eleddig a zárt tölgyfaajtó előtt várakozott.

Aragorn elfoglalta helyét a trónon, úgy fogadta az elébe járulókat. Először Rohan adta át ajándékát, egy gyönyörűen megmunkált zablát, kantárt és egy Gondor jelképeivel díszített nyeregtakarót.

Aztán előlépett Gimli a többi törppel, és bejelentette, itt maradnak a városban, hogy elkészíthessék a pompás kaput a város számára.

S végül eljött a pillanat, mikor a tündék népe következett. Thranduil lépett Aragorn elé, s miután fejet hajtott, így szólt:

- Felség, engedd meg, hogy a tündék átadják a koronázásra szánt ajándékodat. Vigyázz reá, mint legdrágább kincsedre.

Azzal Thranduil félreállt, az ajtószárnyak kitárultak, s minden szempár a belépőkre szegeződött. Arwen jött be álomszép világoszöld ruhában édesapjával a terembe. A tekintetek most Aragornra vándoroltak, ugyanis rajta kívül már mindenki értesült a meglepetésről.

Tyria már akkor tudta, hogy sosem fogja elfelejteni Aragorn arcát. Kissé összeráncolta a szemöldökét, mintha csak álmot látna, majd felpattant és lement az emelvényről, melyen a trón állt.

Arwen ezalatt Elrond oldalán odaért Aragorn elé.

- Mint mondottam egyszer neked, nem veheti el kisebb méltóság a lányomat, csakis Gondor királya – szólt Elrond. – Most itt hagyom, hogy királynéd lehessen. Csak egyet kérek tőled: tedd boldoggá úgy, hogy sose hervadjon le a mosoly az arcáról.

Arwen s Aragorn egy percre nem vette le egymásról a szemét, a tündeleány mosolygott, a király pedig még mindig hitetlenkedve nézte őt, nem-e álom csak ez az egész?

- Megtisztelsz, uram, aki atyám helyett atyám voltál oly’ hosszú időn át – hajtott fejet Elrondnak Aragorn. – Teljesítem, amit kértél, Arwen örökké boldog lesz.

Aztán mintha egy nagyot ugrott volna az idő, Arwen a férfi karjaiba ugrott, és szenvedélyesen megcsókolta.

A teremben lévők mind tapsolni kezdtek, s Tyria több irányból is „Éljen az ifjú pár!” és „Éljen a király és a királyné!” kiáltásokat hallott.

Az újdonsült házaspár felvonult az emelvényre, ahol a trón állt. Közben szolgálók behoztak egy díszes faragott széket Arwen számára, a királyné márványtrónját csak később teszik a helyére.

Tyria úgy vélte, épp olyan boldog volt abban a pillanatban, mint Aragorn és Arwen. Ahogy körbenézett, barátai arcán is örömöt látott, s a gondori urakén is hölgyekén is, mert végre bekövetkezett az, amiért annyit harcoltak, s amire annyit vártak nemzedékek óta: országuknak újra van királya s királynéja.

 

(Gondor)

 

 

Vissza a főoldalra                            Következő fejezet

 

Vissza a történet főoldalára