iderone reggel lustán fordult át a másik oldalára, pedig a Nap már régóta ostromolta sugaraival sötétítőfüggönyét. Ugyan előző este megbeszélték apjával, hogy összeírják a szóba jöhető jövendőbeliket, most mégsem fűlött hozzá a foga.

Az a baj, hogy néha túlságosan is lusta vagyok – gondolta, majd feljebb húzta vállán a takarót.

Csak az a baj, hogy el vagy kényeztetve, Siderone Anadir Nayakhan – felelte egy másik hangocska a fejében.

Épp hogy a hang befejezte, kopogtattak az ajtón.

- Ki az? – szólt ki Siderone, ki sem nyitva a szemét.

Az ajtó kinyílt, és látogatója nagy ruhasuhogással az ablakhoz ment, elhúzta a sötétítőt, mire vakító napfény ömlött be a szobába.

- Késtem egy kicsit, ne haragudj! – szólt az illető Landis hangján.

- Nem baj, úgyis még álmos vagyok – nyöszörögte Siderone, és teljesen betakarta magát a paplannal.

- Elfáradtál a tegnapi utazásban? Jól érezted magadat Tyria nagyszüleinél? – kérdezte Landis, és leült az ágy szélére.

- Mindkét kérdésedre igen a válasz – hallatszott Siderone hangja a takaró alól.

- Örülök neki. – Landis lehúzta a fiú fejéről a takarót. – Ideje felkelni.

- Mmmmm – hangzott a felelet. – Csak még egy kicsit, ma nagyon sok dolgom lesz.

- Ó, és mi az a sok dolog? – kérdezte Landis tettetett sajnálattal.

- Tegnap megbeszéltük apával, hogy ma összeírjuk azokat a lányokat, akik közül kiválasztom a feleségemet – felelte Siderone, és felült az ágyban. – Meg fogok házasodni.

- Honnan ez a hirtelen ötlet? – kérdezte a tündelány.

Azzal Siderone elmondta, miről beszélgettek előző este apjával, s közben Landis nagyon büszke lett a fiúra, akit élete első percétől kezdve ismer, akit ő tartott először a kezében, miután megszületett.

- Így már értem – bólintott végül Landis. – Aztán majd mutasd meg azt a listát, hátha tudok segíteni a választásban – fogta meg a kezét egy pillanatra, majd felkelt az ágyról. – Most már kelj fel, mert apád mérges lesz. Küldjek valakit, aki segít vagy felöltözöl egyedül?

- Nem kell, úgyis el vagyok kényeztetve – legyintett Siderone.

Landis egy pillanatra összehúzta a szemöldökét eme mondat hallatán, majd elhagyta a szobát.

Siderone lassan kikelt az óriási ágyból, melyben akár harmadmagával is kényelmesen elfért volna, majd kiválasztott számtalan ruhája közül egy egészen mélybordó darabot, amihez egy arany selyemövet kötött a derekára. Mikor elkészült a művelettel és megnézte magát a tükörben, majd elindult az ebédlőbe, hogy csatlakozzon épp reggelijét fogyasztó családjához.

 

***

- Áhh, szóval egész éjjel Landisszal voltál! – kiáltott fel Lalaith, miután bátyja beszámolt neki az elmúlt éjszakáról.

Kint üldögéltek a palota udvarának egyik félreeső szegletében egy terebélyes gesztenyefa ötágú levelekből álló lombozata alatt a kellemesen hűvös árnyékban.

- Igen, de ne ordibálj, vagy ha igen, akkor sindarinul – kérte Legolas, és a kissé távolabb húzódó úton elhaladó két lovászfiú felé nézett, de úgy tűnt, azok nem hallották meg a lányt.

- És velünk jön az erdőbe? – kíváncsiskodott Lalaith ezúttal már a saját nyelvükön.

- Ilyenről nem beszéltünk – hárította el a kérdést Legolas. – Elmesélte, hogyan került ide, és megmutatta a királyi családot ábrázoló képeket, így már ismerem a család minden tagját.

- Szeretnéd, ha velünk jönne? – kérdezte a lány sokat sejtetően mosolyogva.

- Csak néhány napja ismerem – felelte bizonytalanul Legolas -, de azt hiszem, szeretném. Majd megvárom, miként dönt. Végülis közénk tartozik.

- Ezzel a megállapítással csak egy baj van: ha Landis közénk tartozik, akkor Tyria pedig ide – szomorodott el Lalaith. – Szerinted itt fog maradni?

- Most haza fog jönni velünk, de azt hiszem, később még eljön a családjához. Ő olyan, mint mi, hiszen köztünk nőtt fel, a mi szokásainkat tanulta meg, nem pedig az emberekét. Landis viszont az avár családja körében nevelkedett – érvelt Legolas.

- Remélem, igazad lesz. Nagyon bántana, ha nem jönne haza többé haza.

- Nekem is szomorúságot okozna – szólt a tünde és felnézett a gesztenyefa felettük nyújtózkodó ágára, melyről egy mókus tekintett le rá.

- Mikor megyünk haza? – kérdezte Lalaith kis idő múlva, és elnézett keleti irányba, ahol Scardoria háztetőin túl a végtelen pusztaság húzódott.

- Majd ha Tyria mondja, mert ő miatta jöttünk ide, tehát neki is kell meghoznia a döntést az indulásról – felelte a tünde és felkelt a földről. – Nem jössz körülnézni a városban?

- Előbb szólok Glorfindelnek, hogy elmegyek. – Lalaith is felállt és leszedegette magáról a fűszálakat.

- Hozd a fegyvereidet is – utasította Legolas.

- Miért? – nézett vissza rá értetlenkedve a húga.

- Jobb, ha nálunk vannak. Itt nem mindenki olyan barátságos, mint Minas Tirithben vagy Edorasban.

Azzal mindketten elindultak a palota felé, hogy magukhoz vegyék késeiket és íjukat, habár Legolas sem tudta, miféle veszély leselkedhet rájuk Scardoriában, de valami azt súgta neki, itt más törvények uralkodnak, mint odahaza nyugaton.

 

***

Reggelizés után Silenus és Siderone elvonultak a király dolgozószobájába, hogy összegyűjtsék a szóba jöhető fiatal hölgyeket, akik közül majd a herceg kiválasztja a jövendőbelijét.

- A lány semmiképp se legyen nálad két évnél többel fiatalabb vagy idősebb – javasolta Silenus, miután ő maga leült tölgyfa-íróasztala mögé, fia pedig az asztal rövidebbik oldalán helyet foglalt. – Egyébként miért nem fésülködtél meg? – váltott hirtelen témát a király.

- Nem volt kedvem – hangzott az őszinte válasz.

- A palotában száz meg száz szolgáló lesi a kívánságaidat, igazán megkérhettél volna valakit rá – mérte végig a fiú kusza fekete tincseit Silenus. – De mindegy is, itt egy pergamen, tinta és penna – tette Siderone elé a felsorolt dolgokat.

A fiú szétcsavarta a pergament, belemártotta a pennát a fekete tintába, majd várakozva apjára nézett.

- Te kit írnál fel elsőnek? – kérdezte Siderone.

- Elaida Teana Gerrint – vágta rá gondolkodás nélkül az apja.

- Miért pont őt? – húzta fel a szemöldökét a herceg.

- Nekik a hegyek lábánál vannak a birtokaik, a mai napig az övék a bányákból kitermelt arany és nem adják be a kincstárba. Ha a feleséged lenne, talán rávehetném Laytear Gerrint, hogy legalább a felét Scardoriába szállíttassa.

Siderone engedelmesen felrótta az általa egyszer látott lány nevét a pergamenre.

- A második?

- A második Yadenna Cashall Pheridan – hangzott a magabiztos felelet.

- Ő mivel érdemelte ki a listára való felkerülést? – mosolygott Siderone, miközben felírta Yadenna nevét Elaidáé alá.

- Mert kifejezetten csinos teremtés; már három kérője is akadt, pedig csak tizenhat éves. Jobb lesz, ha igyekszel.

- Nincsen se bányájuk, se kitűnő boruk esetleg gyors lovaik? – kérdezte Siderone hátradőlve a széken.

- Gyors lovak? Akkor Zina Neya Anshant is írd fel. Kitűnő ménesük van, és igazán ráférne egy vérfrissítés a mienkre – kapott a szón a király, és fejével a pergamen felé bökött, mire Siderone felírta a lány nevét, akit emlékei szerint még egyszer sem látott.

- Nem azt mondtad nemrég, hogy eljönnek hozzánk? – nézett fel a herceg apjára.

- Eddig nem érkezett meg a futár, érkezésük előtt egy nappal illő, hogy ideérjen – jelentette ki Silenus szigorúan.

- Talán ma ideér – találgatott Siderone, majd újra megmártotta a pennát a tintában. – A negyedik?

- Most te mondj valakit – mosolyodott el a király.

Siderone elgondolkodott; sorban jelentek meg előtte a nemes kisasszonyok arcai, akikkel eddig találkozott. Vajon melyikükkel lenne képes leélni az életét? Melyikük lenne jó királyné? És melyik lány lenne képes elfogadni, hogy valószínűleg hamar özvegy lesz?

Talán Elaida, Yadenna vagy Zina?

- Ne írjunk fel többet – javasolta hirtelen ötlettől vezérelve. – Zina hamarosan eljön ide, aztán hívjuk meg Elaidát és Yadennát is. Ha közülük nem tudok választani, akkor tovább keresgélünk.

- Jól van – bólintott Silenus. Azzal elvette a pergament, megfújta a tintát, majd összecsavarta.

- Szeretnék még valamit kérdezni – szólt a herceg kisvártatva. – Mi lesz Reytan sorsa? Tyria nem akarja magával vinni az erdőbe. Nem maradhatna itt?

- Őszintén szólva, nem tudom, jó ötlet-e. A tartunokat az országban mindenki vadembernek tartja, és ha a nemesurak fülébe jut, hogy egyikük itt lakik a palotában, nem biztos, hogy szó nélkül tűrnék – felelte Silenus.

- Engem nem érdekel, hogy tűrik-e vagy sem! – kiáltott fel Siderone dühösen. Elege volt abból, hogy folyvást meg kell felelniük a többi nemesi család elvárásainak. - Te vagy a király. Minden úgy történik, ahogy te szeretnéd.

- Ez nem ilyen egyszerű, fiam – mondta gondterhelten Silenus, és felkönyökölt az asztalra, majd két tenyerébe fogta a fejét. – Ha valamiben nem értenek egyet, akkor összefognak ellenünk, idejönnek a seregeikkel, betörnek a palotába, elvágják a torkunkat és új királyt választanak maguknak.

Siderone megrémült apja szavai hallatán, és lelke mélyén tudta, hogy igaza van.

- Az, hogy uralkodsz, nem azt jelenti, hogy bármit büntetlenül megtehetsz, mert te egyedül vagy, de nézd csak meg, hányan vannak odakint a palota falain kívül – folytatta Silenus megtörve a beállt csendet.

- Akkor nem maradhat itt? – kérdezte halkan Siderone, s közben meredten nézte az asztallapot.

- A király válasza nem, de az apádé igen – hangzott Silenus felelete, és halványan elmosolyodott. – Maradhat, de te felelsz érte.

- Jól fog viselkedni, megígérem – mondta gyorsan a herceg, majd felállt a székről. – Köszönöm a nevében is. Megyek, elmondom neki.

Azzal kirohant a szobából, magára hagyva apját, aki nagyon remélte, nem most hozta meg élete legrosszabb döntését.

 

***

Halatir az óriási pergamenlap fölé hajolva egy széndarabbal Középfölde általuk ismert részének térképét rajzolta. Hosszú élete során épp elégszer látta ahhoz, hogy most emlékezetből lerajzolja.

Minya, Tatya, Nelya, Elladan, Elrohir, Tyria, Reytan és Resson csendben figyelték az íjkészítő munkálkodását.

- Az ott az erdőnk – mondta a nagyjából téglalap alakú besatírozott foltra mutatva Tyria és apjára nézett.

- Elég nagynak tűnik még ahhoz a hegységhez képest is – jegyezte meg Resson. – Mit is mondtatok, mi a neve?

- Ködhegység, sindarinul Hithaeglir – felelte Nelya, aki az asztal túloldalán állt nővérei között.

- Az ott Gondor, ott Aragorn a király, az pedig Rohan, ott Éomer uralkodik, akitől a lovamat kaptam – magyarázott tovább apjának Tyria.

- Itt, a Ködhegység nyugati oldalán van Völgyzugoly, a mi nyelvünkön Imladris, ahol mi laktunk – bökött egy pontra Elrohir a hegylánc felső harmadánál.

- Az a nagy tó a Rhûn-tenger, ott a Sebes-folyó torkolatánál van Riavod, ahol anyával laktunk – nézett Tyria a furcsa alakú pacára, melyet Halatir pont akkor vonalazott be.

Resson egy ideig nézte azt a helyet, ahol a folyót jelző vonal a foltba torkollott. Megpróbálta elképzelni a kis falut, ahol szeretett Salde-ja és kislánya éltek.

- Ez a majdnem négyszögű terület pedig Mordor – írt le egy kört ujjával a hegységek által határolt terület felett Elladan.

- Itt volt az a tűzhányó, amibe bele kellett dobni a gyűrűt – idézte fel a tündéktől hallottakat Resson.

- Pontosan itt. – Halatir Mordor északnyugati részére egy hegyes alakzatot rajzolt. – Ez az Orodruin, a Végzet Hegye. Ezen túl terül el Rhûn, ami egyszerűen csak „kelet”-et jelent a mi nyelvünkön.

Halatir felegyenesedett és szemügyre vette a kész térképet. Elégedetten nyugtázta, hogy sikerült pontosan visszaadnia az arányokat.

- Próbáljuk meg összeilleszteni a mi térképünkkel – javasolta Resson, és szétcsavarta az eddig azt asztal szélén pihenő pergament, amely Középfölde keleti tájait ábrázolta.

A másik térkép mellé fektette, és mindannyian közelebb jöttek, hogy valami közös pontot találjanak a nyugati és a keleti tájak között. Hol lejjebb, hol feljebb húzták a Halatir készítette térképet, de az sehogy sem akart illeszkedni a másikhoz.

- Talán fordítsuk el – találgatott Minya, de az sem segített.

- Ó, várjatok! Nem hoztam el azt a térképet, amit Gandalf Völgyzugolyban talált! – hasított bele a felismerés Tyriába, majd kisietett a szobából, és hamarosan visszatért, kezében a hajdanán Középföldén élt tünde által rajzolt térképpel.

Ez a pergamen sokkal kisebb volt a másik kettőnél, de Tyria nagyon remélte, hogy hasznát fogják venni.

Ezt is húzták ide-oda, de nem jártak sikerrel. A kis térkép nem illeszkedett a nagyba.

- A kiszáradt folyómeder! – sikoltott fel egyszer csak Nelya. – A térkép azt még vízzel telinek mutatta!

- Ó, persze! Hisz azt évszázadokkal ezelőtt készítették! – csapott a homlokára Tyria.

- Ezen nincs jelölve, de azt beszélik, hogy itt valaha egy folyó folyt, ma már csak a medre van meg – húzta végig Resson az ujját a nagy térkép délnyugati felén.

Tyria összehasonlította a két térképen látható kisebb dombokat, és azok hellyel-közzel megegyeztek. Az általuk ismert Nyugat keleti fele, és Kelet nyugati része – még ha vázlatosan is – de rajta volt az ismeretlen tünde térképén.

- Középen van egy sáv, amelyik egyiken sem szerepel, csak épp egy kis darabja azon a völgyzugolyi térképen – mutatott rá Elrohir.

- És amit itt ezen Ered Rhúnennek írtak, az a mi Asgarel-hegységünk. – Resson odaillesztette a kis térkép északkeleti csücskét a nagy délkeleti részéhez.

- Ha anya pontosan tartotta volna a keleti irányt, akkor épp az erdőnkbe érkezett volna – húzta végig az ujját Tyria a Scardoriát jelző pöttytől az erdőig.

- Csak sajnos nagyon eltért déli irányba – sóhajtott Elladan.

- Mi pedig azért kötöttünk ki a sivatagban, mert azt hittük pontosan keletről jött – állapította meg Tatya. És valóban, ha az ember egyenesen keletnek tart a Rhûn-tengertől, akkor épp abba a sivatagba jut, ahol a tündék és Tyria eltévedtek.

- Ti hol laktok? – kérdezte Tyria az eddig mellette csendben figyelő Reytant.

- Ez a sivatag a Ravin ay’ Dim – mutatott a térképre a fiú. – Attól délkeletre vannak a törzsek földjei.

- Mit jelent a Ravin ay’ Dim? – kérdezte kíváncsian Nelya.

- A Nap Tengerét – felelte Reytan. – A mi földjeinkről nézve ott tűnik el naplementekor.

Ekkor kinyílt az ajtó és Siderone lépett be rajta. Arcán diadalittas mosoly ült, miközben odajött hozzájuk.

- Apa megengedte, hogy nálunk maradj – közölte Reytannal.

- Legalább megtaníthat lovagolni – szólt közbe Resson.

- Köszönöm szépen – mondta halkan Reytan. Nagyon bánta, hogy nem térhet vissza népe körébe, de az ottani szokások szerint biztosan végeznének vele. Itt viszont új családja lett.

- Majd vigyázok rád, nem kell félned – tette a kezét a tartun fiú vállára a herceg. – Anya sem bánthat téged, mert az én szavamat itt a palotában csak apám írhatja felül.

- Nem félek – mosolyodott el Reytan. – Ressonnak igaza van: meg kell tanulnod rendesen lovagolni.

- Akkor menjünk is! – azzal mindketten kiviharzottak a szobából faképnél hagyva a többieket.

- Végre ez a gond is megoldódott – mondta Tyria, mikor a fiúk becsapták az ajtót.

- Siderone mellett jó helye lesz – szólt Resson. – A királyné nem tud neki ártani, mert a herceg, mint trónörökös, a második rang szerint az országban, egyedül a király parancsa való előbbre az övénél. A királyné parancsait anélkül nem lehet teljesíteni, hogy a király vagy a trónörökös herceg azokat ne hagyta volna jóvá.

- Hála a valáknak, akkor biztonságban van – foglalta össze Elrohir.

- Kik azok a valák? – kérdezte Resson.

A tündék és Tyria azzal belefogtak egy történetbe, amely nagyon régen egy aprócska dallammal kezdődött, és amely tündékké, emberekké, törpökké, hobbitokká, Gondorrá, Rohanná, Illirienné, Ravin ay’ Dimmé, könnyekké és nevetéssé bontakozott ki, s talán soha nem is ér véget.

 

(Ravin ay' Dim - a Nap Tengere)

 

 

Vissza a főoldalra                            Következő fejezet

 

Vissza a történet főoldalára