egkérlek téged, Zina Neya Anshan, hogy társam, feleségem, gyermekeim anyja, hercegném és majdan királyném legyél – verték vissza Siderone hangját a nagyterem kőfalai.

A sok nemes úr és asszony gyűrűjében csak ő és Zina álltak egy erre az alkalomra ácsolt kis emelvényen, kezükben fehér selyemövet tartva.

- Kérésedet elfogadom, én pedig megkérlek, hogy légy társam, férjem, gyermekem apja, hercegem és királyom – szólt Zina tiszta hangon.

- Kérésedet elfogadom – felelte Siderone majd menyasszonya derekára kötötte a jegyességet jelképező fehér övet.

Ezután Zina is így tett vele, s attól a perctől kezdve, hogy megkötötte a csomót a herceg derekán, immáron hivatalosan is jegyeseknek számítottak.

A teremben mindenki tapsolni kezdett, a kör szélén túl, egy kétlépcsős emelvényen a királyi pár, Zina szülei, Elorn és Laessha Anshan álltak, a két asszony a szemét törölgette megállás nélkül, a két férfi viszont büszkén nézte gyermekét ebben a fontos pillanatban.

Az emelvény alsó lépcsőfokán Nanae mosolygott bátyjára Zina öccsei, a tizenkét éves ikerpár, Tiwen és Ishat mellett. Kissé arrébb Resson állt a királyi testőrség két másik tagjával. Fekete ruhát viseltek, mellkasukon Illirien arany napjával, hátukat arannyal szegett fekete köpeny fedte, oldalukon kard függött, melynek markolatán meg-megcsillant a terembe bevilágító tavaszi napsugár.

Mikor a szertatás véget ért, és a jegyesek apjai is áldásukat adták a fiatalok döntésére, kezdetét vette a mulatság. Bevonult a zenekar és vidám dalokkal szórakozatta a közönséget.

Először Siderone és Zina táncolt, majd egyre többen csatlakoztak hozzájuk, végül az urak, hölgyek, fiatalurak és kisasszonyok színes kavalkádja szőnyegként fedte be a vöröses kőpadlót.

A különféle étkekkel roskadásig megrakott asztalok a két hosszabbik fal mellé tolva kínálták terhüket. A szolgálók ezüsttálcákról szolgálták fel a legfinomabb vörös- és fehérbort, amit csak a birodalomban készítettek.

- Gerrinék nem jöttek el – súgta oda férjének Celdiana, mikor a külön számukra megterített asztalhoz ültek hosszas táncolás után.

- Laytear biztosan megsértődött, mert Siderone nem Elaidát veszi el, és mert nem engedtem, hogy Nanae hozzámenjen Clirashoz – foglalta össze Silenus, majd elvett egy szelet húst a tálról, és elkezdte felszeletelni.

- A gyerekek döntését tiszteletben kell tartani. – Celdiana férjéhez hasonlóan elvett egy szelet húst a tányérjára, majd főtt krumplit is szedett hozzá.

Nanae eközben megkérte Ressont, hogy táncoljon vele egyet. A férfi először el akarta utasítani, mondván, hogy szolgálatban van, de végül engedett a hercegnőnek, és a terem közepére kísérte a lányt.

Ressonnak akkor jutott eszébe, hogy Salde-dal sosem táncolt. Annyi mindent nem csináltak, amit kellett volna, annyi mindent, amire nem jutott idejük.

- Miért szomorodtál el? – kérdezte Nanae, mikor vége lett a dalnak.

- Csak egy kósza gondolat – felelte zavartan Resson. – Bocsáss meg, Nanae.

Azzal magára hagyta a lányt, és leváltotta társát a királyi pár asztala mellett. Silenus ekkor felnézett rá.

- Ülj le, Resson, és egyél. Te családtag vagy nálunk, nem szolga.

- Nem vagyok éhes, köszönöm – hárította el a kedves gesztust a férfi.

- Rendben, de ha megéhezel, nyugodtan vegyél az asztalról – mondta Celdiana mosolyogva, mire Resson köszönetképpen bólintott.

Ekkor egy idős házaspár lépett be a terembe, Celdiana szülei voltak azok, Perall és Gaeta Ilash. Tegnap délután érkezett tőlük egy üzenet, melyben leírták, hogy elindultak ugyan Tölgyeskertből, az Ilash család székhelyéről, de útközben eltört a hintajuk tengelye, így meg kell állniuk egy Odvasliget nevű kisvárosban, hogy megjavíttassák.

- Ó, végre megérkeztek! – pattant fel Celdiana a helyéről.

Apja még így hatvanharmadik éve betöltése után is egyenes tartású délceg ember volt, ősz haját egyetlen fonatba kötötte, s barna szemével nézegette az egybegyűlteket, hátha megpillantja lányát vagy unokái valamelyikét. Gaeta sem szégyenkezhetett férje mellett, kora ellenére karcsú maradt, arcát csak néhány ránc redőzte, kifehéredett haját csinos kontyba fésültette szolgálójával, melyből egyetlen tincs bal vállára hullott.

- Nagymama! – repült feléjük világoskék ruhájában Nanae.

- Drága kincsem! – ölelte meg unokáját Gaeta. – Milyen nagyot nőttél, mióta nem láttalak!

- Látnád Siderone-t! Ő többet nőtt! – próbálta túlkiabálni a felharsanó zenét a hercegnő.

Ekkor Celdiana bukkant fel a sokadalomban, és odasietett rég nem látott szüleihez, akik forrón megölelték.

- Hol vannak az ünnepeltek? – kérdezte Perall, miután elengedte lányát.

Celdiana odavezette őket a saját asztalukhoz, melynél nekik háttal ült Siderone és Zina. Épp elmélyülten sugdolóztak, mikor anyjuk és nagyszüleik odaértek hozzájuk.

- Azért remélem, még ránk is van egy kis időd – szólt Gaeta, kezét unokája vállára téve.

- Hát itt vagytok végre! – állt fel a székről Siderone, majd megölelte a két idős embert.

- Ő Zina, a menyasszonyom – mutatta be a lányt nagyszüleinek a herceg.

Közben már ő is felállt az asztaltól, s mikor Siderone kimondta a nevét, meghajolt az Ilash házaspár előtt.

- Igazán csinos teremtés, jól választottál – szólt elismerően Gaeta, miután végigmérte Zinát.

- Kár, hogy lemaradtatok a ceremóniáról, de a kedvetekért megismételjük – állt elő az ötlettel Siderone. Igazán bánta, hogy nagyszülei lekésték a szertartást.

- Hagyd, gyermekem, az balszerencsét hozhat a házasságra – intette le Perall, majd leült az asztalhoz.

Egy szolgálóleány azonnal ott termett, hogy szedjen neki, amit szeretne, de a férfi őt is leintette.

- Nem kell, majd kiszolgálom magam.

Azzal az egész család leült, és együtt falatoztak, közben beszélgettek, nevettek; kis idő múlva Zina szülei is csatlakoztak hozzájuk, majd Silenus is, aki addig Tilina Weggimmel táncolt. Weggimék földjei Ilashékéi mellett terültek el, és annak idején Silenus és Celdiana eljegyzési ünnepségén és esküvőjén is részt vettek, így természetes volt, hogy meghívták őket. Tilina Weggim a földesúr Aglad Weggim unokája volt, de nem jöhetett szóba Siderone házasságának tervezésekor, mert Aglad felesége, Eanis Perill Ilash nővére volt, így Siderone és Tilina távoli unokatestvéri rokonságban álltak egymással.

- Igazán sajnálom, hogy Landist és a többieket nem hívtuk meg – jegyezte meg Zina, miközben egy szolgáló vörösbort töltött neki és Siderone-nak.

- Olyan messze laknak, nem várhatjuk el tőlük, hogy átkeljenek azon a nagy pusztán egy ilyen csekélység miatt. Majd az esküvőre meghívjuk őket, az már igazán nagy esemény lesz – adott egy puszit a hercegné orcájára a fiú. – Reytan viszont itt van a palotában, mégsem vehet részt az ünnepségen.

- Apád nem engedte, igaz? – kérdezte Zina egy hosszú korty után.

Siderone vetett egy pillantást apjára, aki Aglad és Eanis Weggimmel beszélgetett a terem átellenes végében.

- Igen, mert a vendégeknek nem tetszett volna, hogy egy tartun is jelen van – mondta Siderone inkább a poharának, mint Zinának. – De utasítást adtam, hogy vigyenek fel neki is ételt.

- Ha látják, hogy kedveled, talán megbékélnek vele egyszer – bíztatta vőlegényét a lány. – Táncoljunk még egyet, szeretem ezt a dalt. – Zina felállt székéről és kézen fogva és az immáron fáklyafényben úszó terem közepére vezette a fiút.

Az ünnepség kezdete több óra is eltelt, közben lement a Nap, s a vendégek is lassacskán kezdtek elszállingózni. Előtte mindannyian még egyszer sok boldogságot kívántak az ifjú jegyespárnak, majd elvonultak szobáikba, a felső szintre, ahol nyugovóra térhettek a hosszas táncolás után.

A nagyterem végül kiürült, csak az elpusztított ételek maradványai emlékeztettek a lezajlott mulatságra. A szolgálók nekifogtak összeszedni a maradékokat és visszaállítani a termet eredeti kinézetére.

Anshanékat a palota egy másik szárnyában szállásolták el, így Zina és Siderone még a teremben elbúcsúzott egymástól.

A herceg sietősre fogta lépteit, rosszul érezte magát, amiért ilyen hosszú időre magára hagyta Reytant. Egyikük sem tehetett a dologról, utálták ezt a helyzetet, de lelkük mélyén tudták, hogy a királynak igaza volt, mikor nemet mondott fia kérésére, hogy a tartun fiú is részt vehessen a szertartáson.

Siderone óvatosan benyitott, nem tudta, barátja alszik-e már? Reytan azonban nem aludt. A szemközt nyíló erkélyajtó előtti függöny lustán mozgott a gyengén rezdülő szellőben. A kandalló tüze már kialudt, a parázs gyenge fényében Siderone az ajtóhoz sétált. Elhúzta a függönyt, és kilépett az erkélyre. Először meg sem látta Reytant, a tartun fiú fekete ruhájában a hosszú erkély átellenes végében állt.

- Hát vége lett? – kérdezte, mikor meghallotta Siderone lépteit.

- Igen, és nagyon sajnálom, hogy nem voltál ott – mondta a herceg.

Odament hozzá, és a fiúhoz hasonlóan a kőkorlátra támaszkodott. Reytan a teliholdat nézte, de most a hercegre pillantott.

- Nálunk úgy járja, ha a házasság teliholdkor köttetik, akkor az szerencsés lesz és a sivatag szellemei bőséges gyermekáldást adnak a párnak.

- Még nem házasodtunk össze, csak eljegyeztük egymást – emlékeztette Reytant Siderone.

- Az majdnem ugyanaz – lépett túl a kérdésen Reytan. – Meséltem, hogy nálunk nincs eljegyzés, egyszerűen csak összeházasodunk, akivel szeretnénk. Még a szülőktől sem kell engedélyt kérni.

- A te világod más, mint az enyém, de néha szeretném, ha ez is olyan lenne – sóhajtott fel Siderone. – Egyszerűbb és őszintébb. Mert nem biztos, hogy akik ma gratuláltak nekem, nem döfnek egyszer kést a hátamba.

- Túl sok részre van szabdalva ez az ország, s minden nagyúr királynak hiszi magát a saját földjén.

- Főképp Laytear Gerrin. Ám eddig nem érkeztek olyan hírek, hogy sikerült összeszednie tíz urat, akik új királyt kívánnának – szólt a herceg és lepöckölt egy apró kődarabkát a korlátról.

- De nem is jött el ma! – figyelmeztette Reytan. – Megharagudott, amiért nem az ő lányát jegyezted el.

- Hagyjuk Layteart, az urakat, és a házasságot is egyelőre. Nagyon elfáradtam, menjünk aludni – javasolta Siderone.

- Azért a sivatag szellemeinek biztos gondja lesz rátok – suttogta Reytan, mikor már az ágyban feküdtek a baldachin sötétjében.

- Mi nem vagyunk tartunok, miért foglalkoznának velünk? – kérdezte Siderone, miközben megmozgatta tánctól megfájdult bal lábfejét.

- Mert kértem őket – hangzott a felelet, melyre a herceg nem tudott válaszolni.

Meghatotta az a különös szeretet, ami összefűzte őket, ami olyan váratlanul kezdődött, amire senki nem számított. Siderone-nak eszébe jutott már, hogy Reytan talán egy nap elhagyja, mert úgy dönt, mégis megkeresi a családját, de azt szilárdan elhatározta, hogy ha így lesz, akkor majd vele tart, nem engedi, hogy egyedül keljen útra.

Azonban erről nem szóltak már akkor éjjel, a szobára és a palotára is síri csend ereszkedett; csend melyről senki nem tudja, mit hoz majd.

 

 

 

 

 

Vissza a főoldalra                            A fejezet folytatása

 

Vissza a történet főoldalára