következő napon ebéd után, amelyen már Aragorn, és az aprónépek közül három (akiket, mint ahogy Tyria megtudta, hobbitoknak hívnak) is részt vett, a bakacsinerdeiek és a dúnadán lementek abba a kis lugasba, amely alatt a minap is üldögéltek és beszámoltak a férfinak Gollam szökéséről.

- Igazán sajnálom, mert én voltam, aki megengedte neki, hogy felmásszon a fára – mondta bűnbánóan Legolas.

- Ez csak azt mutatja, mennyire jó szíved van – próbálta vigasztalni őt Aragorn. – Én pedig sajnálom a barátotokat, nem ismertem ugyan jól, de egész biztos nem érdemelt ilyen halált.

Kis ideig hallgattak, majd Tatya törte meg a csendet.

- Most te jössz – mosolygott Aragornra. – Ki vele, merre voltál a hobbitokkal!

- Igen, mondd csak el, mind kíváncsiak vagyunk! – kérte Nelya.

-  Elmondok, amennyit szabad, a többit a Tanácson – kezdte Aragorn. – Egy veszélyes holmi elhozatalát bízta Gandalf a hobbitokra. Az volt a feladatuk, hogy eljuttassák ide, Völgyzugolyba. A Megyéből jöttek, Eriadorból. Én Bríben akadtam össze velük és útitársukul szegődtem. Kevéssel a Bruinen gázlója előtt ért utol bennünket az Ellenség. Szerencsénkre Glorfindel ránk talált, őt Elrond küldte ki a mi keresésünkre. Az ő vezetésével értünk el ide.

Egyelőre ennyit mondhatok – fejezte be mondandóját Aragorn.

- És mikor lesz a Tanács? – kérdezte Halatir.

- Amint Frodó meggyógyul. Az Ellenség megsebesítette, ha Elrond nem képes meggyógyítani, akkor más senki – felelte Vándor.

 

***

A bakacsinerdeiek, most, hogy kicsit fellendült az élet Völgyzugolyban, már jobban élvezték az ittlétet. Megismerkedtek a hobbitokkal is, Samuval, Trufával és Pippinnel. Főleg a lányok élvezték a kis fickók társaságát, nagyokat nevettek és énekeltek velük, sok hobbitdalt tanultak tőlük.

Megérkeztük harmadik napján futótűzként terjedt el a hír Völgyzugolyban, hogy Frodó, a negyedik hobbit magához tért, miután Elrond sikeresen eltávolította a tőr szilánkját a testéből.

Ennek tiszteletére aznap este lakomát rendeztek a földszinti nagy csarnokban. Természetesen Legolasék is hivatalosak voltak rá. Mikor a főépület felé tartottak sok kis alakot láttak átvágni az udvaron, de rögtön látták, hogy nem a hobbitok, hanem törpök azok, így kissé vonakodva mentek csak be az épületbe. Tyria tisztában volt azzal, hogy a tündék és a törpök között ősi ellentétek feszülnek, de ő nem foglalkozott vele, úgy gondolta, ha esetleg úgy adódik, majd szóba áll valamelyikükkel.

Az ülésrend a következőképp alakult: az asztalfőre természetesen Elrond úr ült, az asztal jobb oldalán ült Gandalf, Arwen, Elladan, Elrohir, Nelya, Tatya, Menel, Pippin, Samu majd két törp, a baloldalra Glorfindel, Aragorn, Tyria, Lalaith, Legolas, Halatir, Tilion, Trufa és Frodó, utána megint két törp következett. A törpök után csupa völgyzugolyi tünde következett, férfiak s nők vegyesen, őket Tyria csak látásból ismerte. Mellesleg Tyria nagyon nem volt megelégedve az ültetés azon részével, hogy Elladan pont vele szembe került, azzal viszont igen, hogy Aragorn mellett ülhetett, akit még sosem látott ilyen tisztának s jólfésültnek, most bárki elhitte volna róla, hogy királyi vérből származik.

A lakoma vidám hangulatban zajlott le, Tyria többször is a szalvétája mögé volt kénytelen bújni, annyira nevethetnékje volt, csakúgy, mint a tündelányoknak. Először is ott volt Samu, akit alig lehetett rávenni, hogy üljön le, és vendégként érezze magát, ne akarja kiszolgálni Frodót, aztán Legolas, aki lapos pillantásokat küldözgetett a törpök felé, és végül a másik két „kicsike”, ahogy a hobbitokat nevezték, azaz Pippin és Trufa, akik megpróbáltak mindent felfalni, ami eléjük került. Tyria el nem tudta képzelni, hogy ilyen apró kis teremtményekbe hogyan férhet el annyi étel.

Amikor mind befejezték az evést, Elrond és Arwen vezetésével átvonultak egy másik helyiségbe, ahol nem voltak asztalok csak néhány szék és pad körben a falak mentén. Az ajtóval szemközt egy kandalló volt, amelyben vidáman pattogott a tűz, egyetlen fényforrásként a teremben. Tyriáék voltak már itt völgyzugolyi felfedezőútjaik alkalmával, akkor említették, hogy ez a Tűz Csarnoka, ami az év nagy részében üresen áll, s csak az jön ide, aki csendre vágyik és gondolkodni szeretne. A jelenlévők nagy része helyet foglalt körben, kisebb részük állva maradt. A kandalló mellett észrevett egy kicsiny, ősz hajú alakot egy zsámolyon ülve, Elrond úr odament hozzá és felkeltette, majd odaintette Frodót, aki a terem túlsó végében állt. Ahogy közelebb ért, úgy terült szét arcán a mosoly, valószínűleg egy rég nem látott rokona vagy barátja lehetett az illető – gondolta Tyria. A két hobbit félrevonult egy félreeső zugba, és ott mély beszélgetésbe elegyedett.

Amint Elrond úr is helyet foglalt egy díszes faragott székben, a terem baloldalán helyet foglaló zenészek hangszerein kellemes muzsika csendült fel. Tyria Legolas mellett ült egy hosszú padon a többiek társaságában, de Nelya hamarosan otthagyta őket, és átment Elrohir mellé. Tyria követte tekintetével a tündelányt a sejtelmesen táncoló tűzfényben, és hamarosan azt vette észre, hogy a testvére mellett ülő Elladan szürke szemeibe néz, amelyek most inkább feketének látszottak a gyenge fényben.

- Remélem, azért még hazajössz velünk a Tanács után – súgta oda neki Legolas.

- Egész biztosan – vágta rá Tyria. – Ő tünde, én meg csak halandó.

Az idő múlásával egyre többen felálltak, és a vendégek kisebb-nagyobb csoportokban beszélgetni kezdtek egymással, amelyhez halk aláfestésként szólt a zene. Néhány tünde tálcákat hordott körbe, és borral kínálta a jelenlévőket. Tyria is elfogadott egy pohárral, de elővigyázatosságból felvizezve kérte, mert már tudta, hogy a tündék borai nem halandó ember számára készültek. Mikor elfogyasztotta, és a tünde újból arra járt, megköszönte, és visszatette az üres poharat a tálcára. Minden barátja láthatólag jól érezte magát, Lalaith és Tatya néhány völgyzugolyi tündelánnyal beszélgetett nem messze tőlük, Menel és Halatir három helybéli tündével - köztük Glorfindellel - üldögélt két szembefordított padon, nagyon elmerültek valami izgalmas témában, többször úgy tettek, mintha egy láthatatlan íjjal lőnének, Nelya szemmel láthatólag jól érezte magát Elrohirral, egyedül Tilion búslakodott a sarokban egy pohárral a kezében.

- Szegénynek nagyon hiányozhat Eirien – jegyezte meg Legolas. – Odamegyek hozzá egy kicsit.

Azzal felállt, és elindult Tilion felé az álldogálók között. Tyria most maradt egyedül először, mióta itt voltak, és élt a gyanúperrel, hogy Elladan ezt ki fogja használni. Így is lett, alig pár perccel Legolas távozta után a tünde odaállt elé, és lehajolt hozzá.

- Kijönnél velem? – kérdezte, mire Tyria bólintott, és kimentek a teremből.

Örült neki, mert nagyon szeretett volna már négyszemközt beszélni a tündével. Átvágtak a bejárati csarnokon, és a már félhomályba burkolódzó udvaron leültek egy padra egy szép terebélyes bükkfa alá.

Tyria hazudott volna magának, ha azt mondja, nem tetszik neki Elladan, mert igenis szépnek találta őt, másként szebbnek, mint azokat a tündéket, akikkel együtt élt. Kis ideig némán ültek egymás mellett, csak egy korai bagoly huhogott néha a fejük felett, és tücskök zenéltek körülöttük a fűben.

- Vártam már, mikor maradsz egy kicsit egyedül – kezdte Elladan. – Nem nagyon tudtok elszakadni egymástól a barátaiddal.

- Már négy éves korom óta velük élek, és ezután sem tervezem, hogy elhagyom őket – mondta Tyria megnyomva a mondta második felét, és remélte, ebből ért majd Elladan.

- És hogy kerültél hozzájuk? – kérdezte a tünde.

Tyria elmesélte röviden a történetét, közben Elladan mozdulatlanul figyelt rá.

- Én is az orkoknak köszönhetem, hogy elvesztettem az édesanyámat. Nem halt ugyan meg, de többé nem volt maradása Középföldén, és elhajózott Halhatatlanföldre – mondta szomorúan, miután a lány befejezte.

- Igazán sajnálom – mondta Tyria őszintén. – De te még láthatod őt, hisz’ te is elhajózhatsz oda.

- Nem akarok, bármennyire is hiányzik nekem – rázta meg a fejét a tünde. – Itt szeretnék maradni veled.

- Ezt verd ki a fejedből, kérlek – szólt rá szigorúan Tyria. – Te tünde vagy, én meg ember.

- Csak féltünde, nekem és a testvéreimnek van választási lehetőségünk, hogy halandóként vagy halhatatlanként szeretnénk élni – mondta Elladan.

- Nem érek én annyit, hogy feláldozd miattam az öröklétedet – mondta keserűen Tyria.

- A halandók azt hiszik, hogy az öröklét valami nagyszerű ajándék, amitől őrültség megválni, pedig jobb leélni néhány évtizedet azzal, akit szeretsz, mint nélküle tengődni ezer meg ezer éven át – Elladan hangja ugyan nyugodt maradt, de nem kerülte el Tyria figyelmét, hogy néhol megremegett.

Ekkor egy kis közjáték zajlott le, egy lovas érkezett az udvarra, egy szálas férfi, hátán kerek pajzsot viselt, oldalán pedig kürtöt. Kisvártatva két tünde érkezett, egyik elvitte a lovat, a másikuk pedig bekísérte az egyik épületbe a férfit.

- Ki lehetett ez? – kérdezte Tyria az ajtót nézve, amely mögött a férfi és a tünde eltűntek.

- Nem tudom, biztos a holnapi Tanácsra érkezett – felelte Elladan. – Utána visszamentek a Bakacsinerdőbe?

- Igen, így is soká időztünk itt – válaszolta Tyria.

Kis ideig megint csendben ültek, végül a tünde szólalt meg.

- Tehát nem kívánod a továbbiakban a társaságomat? – annyi szomorúság volt a hangjában, hogy Tyriának sírni lett volna kedve.

- Nem erről van szó, hidd el – erősködött. – Egyszerűen csak nem akarom, hogy butaságot csinálj miattam. Ha te is ember lennél, vagy én tünde, akkor másként döntenék.

- Miért nem engeded, hogy azzal, ami az enyém, azt tegyek, amit akarok? – kérdezte Elladan szelíden.

- Mert biztosan megbánnád – mondta Tyria, és felállt a padról, és a kezét Elladan vállára tette.

- Mindenesetre örülök, hogy megismerhettelek – mosolygott rá, mire a tünde biccentett egyet.

Ekkor éktelen kiabálás hasított bele a lassan éjjelbe hajló estébe. A hang a nagyterem felől jött és Tyria kisvártatva felismerte benne Lalaith hangját.

Visszasiettek a többiekhez, a teremben mindenki ledermedve állt, középen Lalaith magasodott az egyik törp fölé.

- Még egyszer a szádra ne merd venni az apám nevét, mert szálanként tépem ki a szakálladat, te földszintes vakarék! – üvöltötte Lalaith magánkívül a törpöt a vállánál fogva rázva.

Legolas odament, hogy lenyugtassa, és egy pillanatig úgy tűnt, hogy őt is megrázza, de végül beérte egy dühös pillantással. Félrelökte a testvérét, majd kiviharzott a teremből.

Elrond gondterhelt arccal befejezettnek nyilvánította az ünnepséget, és mindenkit megkért, hogy távozzon. Legolas és Tyria visszamentek a szobájukba, de Lalaith-t nem találták ott.

- Mi történt? – kérdezte a lány a tündét.

- Az a törp… Glóinnak hívják és ő is egyike azoknak, akiket apám annak idején börtönbe vetett. Ezt mesélte épp Frodónak és a többi hobbitnak, Lalaith meghallotta, és ezen robbant ki az egész. De hogy-hogy te nem láttad? Hol voltál? – kérdezte gyanakvóan Legolas.

- Kint voltam Elladannal, beszéltünk erről-arról – felelte Tyria, és lezuttyant egy székre.

- Bárhogy is döntöttél, én nem fogok beleszólni, már elég nagy vagy ahhoz, hogy egyedül dönts – mosolygott rá a tünde, és leült a lány mellé.

- Nemet mondtam neki, hazamegyek veletek az erdőbe, ne félj – mondta Tyria.

- Örülök neki, nagyon hiányoztál volna – mondta Legolas, és megszorította Tyria ölébe ejtett kezét.

Kisvártatva megérkezett Lalaith is. Már sokkal nyugodtabbnak tűnt, vetett rájuk egy pillantást, majd leült az ágyára.

- Ha holnap is így fogsz viselkedni, akkor nem jöhetsz a Tanácsra – szólt rá összevont szemöldökkel Legolas.

- Nem fogok – vetette oda a tündelány. – De azért szólhattál volna te is egy-két szót!

- Minek veszekedjek törpökkel? – vonta meg a vállát Legolas. – Nem érnek annyit.

Lalaith nem válaszolt, lerúgta a csizmáját, elfeküdt az ágyon, és befordult a fal felé. Legolas és Tyria is hamarosan lefeküdtek. Tyria jó néhány könnycseppet elmorzsolt, míg el tudott aludni.

Elladan végtelenül szomorú és csalódott szürke szeme járt a fejében. Nagyon fájt neki, hogy el kellett utasítania a tündét, pedig valahol nagyon mélyen ott hallott egy vékonyka hangot, ami azt mondta neki, hogy nem lenne szabad, de ő a józan eszére hallgatott, és mégis megtette.

 

(avad - vonakodás, visszautasítás, megtagadás)

 

Vissza a főoldalra                            Következő fejezet

 

Vissza a történet főoldalára